2p
Nagy a munkaerőhiány és még így is sokan nem dolgoznak.

Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint a nemzetközi viszonylatban magas, mintegy 1,8 millió fős inaktív réteg mozgósítása lehet az egyik potenciális megoldás a Magyarországon is egyre komolyabb kihívást jelentő munkaerőhiány kezelésére.

Kisgyerekes szülők, fiatalok, idősek

A Magyar Időknek nyilatkozó szakember úgy látja, a következő időszakban azokat a rétegeket kell megszólítani, ahol alacsonyabbak a foglalkoztatási adatok: ide tartoznak a 25 év alattiak, az 55-64 éves korcsoport, valamint a kisgyermeket nevelő szülők. Az inaktívak bevonásakor elsősorban azokat a rugalmas megoldásokat kell megcélozni, amelyekkel azokat is munkába lehet állítani, akik valamilyen okból - akár átmenetileg - nem tudnak heti 40 órában dolgozni.

Rugalmas foglalkoztatás

Szalai Piroska felhívta a figyelmet, hogy rengetegen vannak olyan kisgyermekes szülők, akik gyermekük nevelése mellett - rugalmas foglalkoztatási megoldásokkal - visszatérnének dolgozni. Ma már több mint 42 ezren élnek a gyed extra azon lehetőségével, hogy a gyermek féléves korától munkát vállalhatnak az ellátás folyósítása mellett, tehát legálisan. 

Uniós átlagban is rendkívül alacsony a részmunkaidősök száma a hazai munkaerőpiacon: mindössze 178 ezren dolgoznak heti 36 órát nem meghaladó időben, arányaiban Bulgária után nálunk van a legkevesebb részmunkaidős az unióban. A szakértő szerint a béremelések, valamint a vállalkozók fejlesztései is enyhíthetik a munkaerőhiányt, ugyanakkor a rugalmas foglakoztatási formák elterjedése is vonzóvá teheti az inaktívak számára a munkaerőpiacot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG