2p
Egyre több jel mutat afelé, hogy kamatot fog emelni az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mivel az inflációs kilátások egyre inkább közelednek az előzetes célhoz.

Ezen kilátások tükrében a Fed-nek júniusban lenne célszerű megkezdenie a kamatemeléseket - közölte kedden a Richmond Fed elnöke, Jeffrey Lacker újságírókkal. A szakember szerint nagyon meglepő adatokra van szükség ahhoz, hogy ne akkor kezdjék meg a kamatemelést.

A gazdaság egészen nyilvánvalóan az egy évvel ezelőttinél gyorsabb ütemben és fenntartható módon növekszik Egy gyorsabb ütemben növekvő gazdaságnak magasabb reálkamatokra van szüksége és számos makrogazdasági mutató is arra utal, hogy ez az igény meg is van - mondta.

Bejött nekik

A Fed 2008 óta gazdaságélénkítési céllal zéró-közeli kamatpolitikát folytat, melynek eredményeképpen növekedett a foglalkoztatottak száma és csökkent a munkanélküliségi ráta.

Az amerikai szervezet illetékesei több alkalommal is jelezték, hogy valamikor az év közepén kezdenék meg a monetáris politika szigorítását a kamatok emelésével annak ellenére is, hogy az infláció alakulása makacsul elmarad a kitűzött céltól.

A lehető legmagasabb foglalkoztatás biztosítására és az árstabilitás garantálására szóló mandátumuk értelmében a Fed döntéshozóinak az egyre javuló foglalkoztatási helyzet tükrében kell értékelniük a világpiaci olajárak csökkenése miatt makacsul alacsony inflációs kilátásokat.

A Fed nyíltpiaci bizottsága március 17-18-án, április 28-29-én és június 16-17-én tartja következő monetáris döntéshozó üléseit.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG