2p

A szereplők közel négyötöde negatívan látja a helyzetet, de ha a saját cégük sorsa a kérdés, akkor nagyon máshogy látják.

Az autóipari vállalatok kétharmada a következő két évben ágazati konszolidációra számít, vagyis arra, hogy egyes beszállítók eltűnnek a piacról a Baker Tilly tanácsadó és könyvvizsgáló cég német autóipari beszállítók vezetői körében végzett felmérésének eredménye szerint.

A válaszadók 67 százaléka jelezte, hogy két év múlva kevesebb versenytárssal számol, mint ma. Csak 20 százalékuk számít arra, hogy új szereplők – elsősorban Kínából – lépnek be a piacra. Az ázsiai verseny azonban már ma is nagy kihívásnak számít. A válaszadók több mint fele, 51 százaléka már most is „behozhatatlan előnyt” tulajdonít az ottani vállalatoknak a kulcsfontosságú technológiák terén.

Az iparág helyzetének értékelése is egyértelműen negatív: a megkérdezettek 79 százaléka „inkább rossznak” vagy akár „nagyon rossznak” értékeli azt. A saját vállalatukra vonatkozóan a válaszadók lényegesen pozitívabban nyilatkoztak: 78 százalékuk inkább „jónak” vagy akár „nagyon jónak” minősítette a helyzetet.

„A vélemények drámaian eltérnek egymástól” – mondja Jannik Bayat, a Baker Tilly szakértője. „Az iparág ugyan felismeri a kockázatokat, de úgy tűnik, saját vállalatain belül nem elég határozottan lép fel ellenük.”

A válaszadók 56 százaléka a magas beruházási és költségnyomást nevezte meg legnagyobb kihívásnak, 60 százalékuk emellett azt is panaszolta, hogy a geopolitikai változások és a lehetséges kereskedelmi konfliktusok miatt jelenleg már nem lehet megalapozott terveket készíteni. Ugyanakkor 55 százalékuk úgy vélte, hogy az iparág átalakulásának időszaka még a vártnál is gyorsabban fog lezárulni.

A többség azonban nem lát veszélyt a saját vállalkozására nézve, 75 százalékuk úgy véli, hogy saját üzleti modelljük nagyrészt független a hajtástechnológia változásától, mivel az általuk gyártott alkatrészeket ugyanúgy használják az elektromos autókban, mint a belső égésű motorral hajtott modellekben.

A gyártás külföldre áthelyezését csak 17 százalékuk tartja szükségesnek versenyképességük megőrzése érdekében.

A felméréshez 100 német autóipari beszállító vezetőjét kérdezte meg a Baker Tilly tanácsadó és könyvvizsgáló cég márciusban és áprilisban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG