3p

500 millió dollár értékben vásárolt 510 ezer tonna nyersolajat az Egyesült Államoktól a Mol-csoport. Hordóra vetítve azonban nem tűnik olyan jónak ez az üzlet, akár 130 dollár körüli összeget is fizethettek. Ez azonnali szállítás esetén nem rossz ár, de az olajvállalat nem árulta el, milyen szállítási ütemezéssel vásároltak. Az viszont kiderült, hogy az első negyedévet jókora nyereségcsökkenéssel zárták.

Orbán Viktor még a választások előtt fogadta Budapesten az amerikai alelnököt, J. D. Vance-t. Ekkor állapodtak meg arról, hogy a Mol-csoport 510 ezer tonna nyersolajat vásárol 500 millió dollár értékben az Egyesült Államoktól.

Azt azóta sem tudjuk, hogy a Mol milyen fizetési és szállítási ütemezéssel milyen típusú olajat vásárolt, de az üzlet az amerikaiaknak lehetett kedvező – hívta fel a figyelmet a 444.

Egy tonna nyersolaj ugyanis jellemzően 7,3-7,6 hordó (a nehéz nyersolaj, mint amilyen például a venezuelai olajkészlet jelentős része, nagyjából 6,5 hordó, más olajfajtáknál 7 hordó az arány). Ha az 510 ezer tonnát beszorozzuk a 7,3-7,6-os értékkel, akkor a Mol nagyjából 3,72-3,88 millió hordónyi olajat vásárol az amerikaiaktól. Az 500 millió dollárt ezzel elosztva az látszik, hogy 129-134 dolláros hordónkénti áron adták el az olajat nekünk, sőt: ha 7 hordót számolunk egy tonnának, akkor 140 dolláron.

Magyarország olajtartalékai már ekkor is kritikus szintre csökkentek, de a Brent-olajárhoz képest ez így sem tűnik jó üzletnek. A Brent olaj ára április 7-én, Vance látogatásakor 109,27 dolláron zárt, és bár április végén néhány napig volt 110 dollár fölött is, a 120-as záróárat sem érte el (a napi csúcsa 126 dollár volt április 30-án).

A Mol tehát az április 7-i világpiaci árnál legjobb esetben, a 129 dolláros hordónkénti árral kalkulálva is 18 százalékkal drágábban vásárol olajat. Drágábban, mint amilyen drága a Brent olaj a háború kitörése óta bármikor volt, és majdnem olyan drágán, mint amennyi ennek az olajtípusnak a történelmi rekordára volt (138,4 dollár 2008 júniusában). Igaz, ezektől a határidős áraktól éppen a rendkívüli helyzet miatt az úgynevezett spot árak akár a 150 dollárt is elérhetik, de az amerikai olajüzletről azokban a napokban sikerült megállapodni, amikor éppen a csúcson voltak az árak.

Az azonnali piaci ár és a határidős árfolyam között békeidőben nincs jelentős különbség, a közel-keleti háború hatására azonban szétnyílt az olló. Ha áprilisban ezt a mennyiséget valóban leszállította az Egyesült Államok, akkor ez a tranzakció gyakorlatilag piaci áron történt – ezt azonban nem tudjuk. A 444 megkereste a Molt, de kérdéseikre nem reagáltak. Közleményükből azonban kiderült, hogy az idei első negyedévet minden várakozást alulmúló eredménnyel, jelentős nyereségcsökkenéssel zárták.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG