5p

Nincs fontosabb a haderőnél az Orbán-kormány szerint: rekord összeget kap a terület a 2021-es költségvetésből, az állami fegyvergyárnak már 2 milliárd forintos forgalma van, míg az Ausztriában megvett fegyvergyár vételárának második részletét jövőre kell kifizetni.

Nagyon úgy néz ki, hogy bejött a fegyverbiznisz az Orbán-kormánynak, ugyanis a kiskunfélegyházi fegyvergyárat üzemeltető TERRA Gyártó és Szolgáltató Zrt. árbevétele a 2018-as 168 millió forintról 2019-ben 2 milliárd forintra gyarapodott, ez pedig a 2018-as 211 millió forintos veszteséget rögtön 480 millió forintos nyereséggé varázsolta - derül ki a cég beszámolójából. Ráadásul úgy, hogy a kézifegyverek sorozatgyártása csak valamikor tavaly nyáron kezdődött meg. A TERRA Zrt. az állami HM Arzenál Zrt. tulajdonában van.

Már a lakosság is találkozhatott a hazai gyártású fegyverekkel, hiszen például a kijárási korlátozások alatt a katonai járőrök a Kiskunfélegyházán gyártott géppisztollyal a vállukon járőröztek Budapest, Cegléd, Szigetszentmiklós, Székesfehérvár, Szolnok, Debrecen, Hódmezővásárhely, Győr, Tatabánya, Salgótarján és Kaposvár utcáin. Benkő Tibor honvédelmi miniszter még 2018 végén arról beszélt, hogy hamarosan minden katonai alakulatot hazai gyártású fegyverekkel szerelnek fel. A cseh licenc alapján készült P-07 és P-09 típusú pisztolyok, BREN 2 típusú gépkarabélyok és SCORPION EVO 3 típusú géppisztolyok első darabjait elsőként a katonai rendészek vehették kézbe. Tehát vélhetően az állami fegyvergyár 2 milliárd forintos bevétele és 480 millió forintos nyeresége abból származik, hogy a Magyar Honvédség megveszi tőlük a legyártott fegyvereket.

A HM Arzenál még 2018 tavaszán írt alá licencszerződést a cseh Ceská Zbrojovka Export (CZ) vállalat vezetőjével. Ennek értelmében egy tízéves megállapodás jött létre százmillió eurós összértékben 200 ezer lőfegyver gyártásáról. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesül. Amúgy a rendőrségnek is cseh pisztolyai vannak: a rendőrség idén januárban közel 40 ezer fegyver beszerzéséről döntött, ezt is a CZ gyártja le.

Simicskó István korábbi tárcavezető azt ígérte, hogy a fegyvergyártás körülbelül 200 embernek új munkahelyet is jelent majd. A Terra Zrt. beszámolója szerint 2019-ben azonban csak 94 dolgozója volt a cégnek, néhányuknak lakást is bérelt az alaposan feltőkésített társaság; 2019-ben 6,5 milliárd forinttal növekedett a cég saját tőkéje. Ez eltörpül a HM Arzenál tőkéje mellett, ami 27,6 milliárd forint. Érdekes módon a cég fölött már nem a Honvédelmi Minisztérium, hanem idén januártól a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter gyakorlja a tulajdonosi jogköröket. Szintén nyereséges cégről van szó: 10,5 milliárd forintos rekord árbevétel 2019-ben 328 millió forintos nyereséghez volt elég. Még 2018-ban a 7 milliárd forintos forgalom viszont közel egymilliárd forint profitot termelt.

Nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is van a magyar államnak fegyvergyára. Érdekes módon ez sem a Honvédelmi Minisztérium irányítása alatt működik. Tavaly novemberben jelentette be a kormány, hogy felvásárolta a Hirtenberger Defence Systems (HDS) nevű brit-osztrák fegyvergyárat a HDT Védelmi Ipari Kft. nevű cégen keresztül, ami az MNV Zrt. felügyelete alatt működik. A vásárlásra a cég 12,8 milliárd forintos hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól. Beszámolója szerint a cégnek 11,3 milliárd forint hosszú lejáratú kötelezettsége van, nem volt bevétele, ellenben 462 millió forint veszteség jött össze.

Az első részlet kifizetésének feltételei a 2019-es beszámoló készítésekor már megvalósultak, a második részlet kifizetésének valószínűségét jelenleg 100 százalékra becsüli a Társaság, a kifizetés 2021. júniusában esedékes - olvasható a HDT beszámolójában.

Tehát jövő nyáron még ki kell fizetni a második részletet. Az osztrák gyárban 60-81 és 120 milliméteres aknavetőket gyártanak a világpiacra. Pár napos hír szerint pedig már van magyar tulajdonban lévő katonai repülőgyár is: a Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. vette meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt. A szerződés értelmében a részvények 100 százaléka a Penta Grouptól az 51 százalékban Tombor András üzletember és 49 százalékban a cseh Aero International tulajdonában álló cégcsoporthoz kerül.

Nincs fontosabb a hadseregnél

Lapunk is írt arról, hogy a 2021-es költségvetésből úgy tűnik, hogy a haderő az elsődleges prioritás az Orbán-kormány számára. A honvédelmi kiadásokra 778 milliárd forintot szánnak jövőre, ami 30 százalékkal több, mint az idei költés, míg a rendvédelmi kiadások megközelítik a 953 milliárd forintot 2021-ben. Már a 2020-as költségvetés is rekord volt: idén 616 milliárd forintot fordít a kormány honvédelmi feladatokra, a legmagasabb összeget a rendszerváltás óta. A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program fő célja, hogy a honvédség létszámát 37 650-re növeljék és 20 ezer tartalékos katona legyen, valamint a szárazföldi egységeket és a légierőt egyaránt modernizálják. Az iraki misszió tevékenységét 2021. december 31-ig hosszabbították meg és a Balkánon is vannak békefenntartó magyar katonák.

A kormány már 2012-ben határozatban vállalta, hogy 2016-ig nominálértéken nem csökkenhet a honvédelmi költségvetés, majd 2016-tól kezdődően évente legalább a GDP 0,1 százalékával növelik. Azóta többször is azt hangoztatták: a honvédelmi kiadások 2024-re elérik a NATO által elvárt 2 százalékos GDP-arányt. Ettől még mindig messze vagyunk, kiegészítő források nélkül 2020-ban 1,26 százalékot teljesítünk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG