3p
Külföldi lapok szerint a tüntetők fiatalabbak és harciasabbak a megszokottnál, és a szélsőjobbosoktól a liberálisokig szinte mindenki ott van a tömegben. A liberálisok EP-frakcióvezetője az elhíresült Simicska-frázissal kommentálta az eseményeket, és a német államminiszter is szimpátiáját fejezte ki a demonstrálókkal.
Tüntetők az MTVA épülete előtt. MTI/Mohai Balázs

Részletesen foglalkozik a magyarországi tüntetésekkel a német nyelvű sajtó. (Korábbi szemlénket itt olvashatja.)  A Die Zeit azt írja: a Parlament előtt több mint 15 ezer ember demonstrált tegnap, és habár a szónokok békés tiltakozásra hívtak fel, néhány résztvevő nagyon dühösnek mutatkozott.

Széles front

A német lap megjegyzi, hogy a tüntetők nem csak a túlóratörvény, hanem az Orbán-kormány más döntései ellen is felemelték a szavukat, és politikailag rendkívül heterogének: a tömegben ott vannak a „szélsőjobbos Jobbik” és a „baloldali és liberális ellenzéki pártok” hívei, valamint a szakszervezetek aktivistái és a CEU támogatói.

„Ez az elmúlt több mint tíz év legnagyobb tüntetése”

- írja a német lap. (Ez az állítás ugyanakkor ebben a formában nem igaz, az internetadó ellen például ennél többen demonstráltak 2014 októberében, de a kormány melletti Békemenetek is több embert mozgattak meg - a szerk.)       

Fiatalabbak és harciasabbak

Szintén nyilvánosságot biztosított az eseményeknek a Spiegel. A baloldali újság megjegyzi, hogy ez volt a negyedik tüntetés öt napon belül, vasárnap pedig minden korábbinál többen mentek ki az utcára. Demonstrációk voltak Győrben, Szegeden, Miskolcon és Debrecenben is.

Az osztrák Der Standard helyszíni tudósítást közölt az eseményekről. A szerző, Gregor Mayer szerint a mostani tüntetésekben több újdonság is van a korábbiakhoz képest: a résztvevők átlagban fiatalabbak, harciasabbak, és „szélsőjobbos jobbikosok” épp úgy támogatják őket, mint a szocialisták.

Ráadásul a demonstrálók nem csak a túlóratörvény, hanem a média „egységesítése”, a CEU elüldözése és a járványszerű korrupció ellen is tiltakoznak.

Kidobott képviselők

A lap beszámolt arról is, hogy két ellenzéki képviselőt (Szél Bernadettet és Hadházy Ákost) ma délelőtt "kidobtak az állami  televízió épületéből".

A New York Times tudósítója Patrick Kingsley szintén hírt adott erről Twitter-oldalán. Szerinte új helyzet állt elő:

"Ez újdonság az Orbán-korszakban. Az elmúlt években (a magyar kormányfő) nagyrészt el tudta kerülni az ilyesfajta otromba erőszakot."

Verhofstadt: O1G

Az események több magas rangú nyugati politikust is reakcióra késztettek: Guy Verhofstadt, a liberálisok EP-frakcióvezetője például Simicska Lajos elhíresült mondatát hashtegelte Twitteren (’01G” = „Orbán egy geci”), és azt írta:

„Az embereknek elegük van Orbánból és a többiekből, készek visszavágni, és szabad médiát követelnek. Európában van a helyetek, barátaim, csak így tovább, magyarok.”

Eközben Michael Roth német államminiszter – ő szintén rendszeresen bírálja az Orbán-kormányt, decemberi budapesti útját pedig lemondta – egy magyar újságíró tweetjét osztotta meg: „Demokráciát, jogállamot, köztársaságot akarunk.”

Argentínától Ausztráliáig

A tüntetésekről egyébként a BBC mellett részletesen beszámoltak különböző politikai beállítottságú lapok, a többi közt a New York Times és a Fox News is.

Sőt, az elmúlt napok eseményeinek híre a világ „végére” is eljutott: Magyarországgal foglalkozott a brazil Globo, az argentin La Nacion is és az ausztrál The Australian is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG