2p
Egy hónap alatt majdnem 400 milliárd forintos hiány jött össze, de még így is jobban állunk, mint az elmúlt közel másfél évtizedben bármikor - és még a költségvetést sem kell átírnunk a Brexit miatt.

Júniusban nagyot nőtt a hiány

Nagyot ugrott a költségvetési hiány júniusban: 388,9 milliárd forintos deficit jött össze a hónapban. Ez az előző hónapokhoz és a korábbi évek júniusaihoz képest is meglehetősen magas érték.

Ezt főként az adósságszolgálattal kapcsolatos kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával, illetve a 2014-2020-as uniós programok kifizetéseinek megindulásával magyarázza a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Így is jól állunk

Ha az első félévet egyben nézzük, valóban nem állunk rosszul: 2016. június végén a központi alrendszer hiánya 402,1 milliárd forintot tett ki, ami az elmúlt közel másfél évtized legalacsonyabb első féléves hiányadatát jelenti.

Tavaly június végén az államháztartás központi alrendszerének deficitje a mostaninak több mint kétszerese, egészen pontosan 823,3 milliárd forint volt. Idén azonban a központi költségvetés jelentősen alacsonyabb kiadásai, valamint a kedvező gazdasági folyamatok és a gazdaságfehérítési intézkedések (EKÁER, online pénztárgépek) eredményeként a magasabb adóbevételek sokat javítottak a képen.

Nem kell átírni a Brexit miatt a költségvetést

A GDP arányában meghatározott, európai uniós módszertan szerinti 2,0 százalékos hiánycél reális és biztonságosan teljesíthető az NGM értékelése szerint. Kiemelik: Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése miatt nem szükséges módosítani sem az idei, sem pedig a jövő évi költségvetést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG