4p

Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Navracsics Tibor kiemelte, az uniós források nemcsak a magyar gazdaságot és a helyi közösségeket teszik versenyképesebbé, hanem magát az Európai Uniót is. Szerinte „minden egyes euró és forint, amit megtagadnak Magyarországtól, azt az unió saját magától tagadja meg és saját versenyképességét csorbítja ezáltal”.

Arra is kitért, hogy a 2021-2027-es költségvetési ciklus eddigi részét tekintve Magyarország a tagállamok sorában a hetedik helyen áll az uniós források felhasználását illetően, annak ellenére, hogy három operatív program 55 százalékát függesztették fel a tanács döntése értelmében.

Közölte, a Magyarországra érkezett uniós források legalább 65 százalékát a négy leghátrányosabb helyzetű régióban használják fel, hozzájárulva a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Navracsics Tibor szerint a hetedik helyen állunk az uniós források felhasználásában
Navracsics Tibor szerint a hetedik helyen állunk az uniós források felhasználásában
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Utóbbira értékelése szerint azért is szükség van, mert míg Budapest jelenleg az Európai Unió átlagos fejlettségének 156 százalékán áll – a főváros után következő legfejlettebb régió, a Közép-Dunántúl 70-71 százalékot ér el –, addig a dél-dunántúli, az észak-alföldi és az észak-magyarországi régió az átlagos uniós fejlettségi színvonal 51-52 százalékán áll.

Navracsics Tibor arról is beszámolt, hogy a területfejlesztési politikába az eddigi kizárólagos településalapú fejlesztés mellé megpróbálják behozni a térségi szemléletet. Ennek részeként programot dolgoztak ki például a dél-dunántúli térség leszakadásának megállítására, de egyebek mellett a debreceni és székesfehérvári várostérségre, valamint a balatoni térségre vonatkozóan is készítenek elő fejlesztési programokat.

Közölte, az önkormányzatok iparűzésiadó-növekményének egy részéből, 65 milliárd forintból indul 2025. január 1-jétől a versenyképes járások program, amelyben az ország 174 járásból 135 járásban legalább 250 millió forintnyi térségi pályázati keret áll majd rendelkezésre.

Hozzátette, hogy Zalaegerszeg, Kaposvár, Szekszárd, Békéscsaba, Eger és Salgótarján esetében a pályázati keretösszeg 500 millió forint lesz, a székesfehérvári, a győri, a miskolci és a debreceni járásban pedig meg fogja haladni az 1 milliárd forintot. A tárcavezető az önkormányzatok által igényelhető költségvetési támogatások közül bemutatta az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak szóló, jövőre 5,5 milliárd forintos keretösszegű rendkívüli támogatást.

Szólt a vis maior támogatásról is, amelynek a keretét idén a szeptemberi árvíz miatt a kormány a korábbi 2,6 milliárdról 4,6 milliárd forintra emelte. Ebből a keretből a kisebb és a nagyobb önkormányzatok, még Budapest is igényelt támogatást.

Előadásában Navracsics Tibor kitért a területi közigazgatásra is, ahol a jövő évre vonatkozóan több nagy feladat áll még előttük, amelyek előkészítése idén zajlik. Ezek között elsőként a kormányablakrendszer további fejlesztését említette.

Ezen felül rámutatott a Digitális Állampolgárság Programra, amelyet a Miniszerelnöki Kabinetirodával közösen készítenek el és amelyben már elindult a regisztráció. Navracsics Tibor úgy számolt, hogy a mobiltelefonos alkalmazásra épülő program sem közép-, sem hosszú távon nem fogja teljesen kiváltani a kormányablakrendszert.

A tárcavezető az előadását követően Gelencsér Ferenc momentumos képviselő hozzászólására reagálva elmondta, a fővárostól azt várják, hogy vállaljon szolidalitást az ország többi részével, erre szolgál a szolidaritási hozzájárulás, amely nem azt jelenti, hogy elvesz a kormány a fővárostól, hanem azt jelenti, hogy a főváros hozzájárul az ország fejlesztéséhez.

Ezt követően Navracsics Tibor megtartotta éves beszámolóját az európai ügyek bizottságában is, ahol elmondta, hogy a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban is arra törekszenek, hogy a Magyarországnak járó források jól tudjanak hasznosulni és olyan projektekre költsék el, amelyek az ország és az unió versenyképességét szolgálják. Minél versenyképesebb ugyanis Magyarország, annál versenyképesebb az Európai Unió – tette hozzá.

Közölte, hogy az uniós források felhasználásánál a 2021-2027-es időszakban a fő célkitűzés a gazdaságfejlesztés, a versenyképeség és az ellenállóképeség növelése.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG