3p
Az EKB úgy döntött: továbbra is nagyon erősen figyeli a folyamatokat, ha kell, azonnal beavatkozik, de most egyelőre nem csinál semmit - nagyjából így összegezhető a mai kamatdöntés és az azt követő elnöki sajtótájékoztató. Az euró erre meglódult.

Az infláció nagyon lassan emelkedik

Mario Draghi elmondta: lassan, de javul az európai gazdaság helyzete, miközben az infláció továbbra is rendkívül nyomott. Az adatok beleillenek az EKB által felvázolt forgatókönyvbe. Most először 2016-ra is adott inflációs előrejelzést: 1,5 százalékos inflációt várnak, ami tehát még ekkor is elmarad a 2 százalékos céltól. A kockázatok azonban nem jelentősek, jól kezelhetőek - mondta az elnök.

Jól halad az európai talpraállás

Minimális változások az idei várakozásokban
  • 1,1 helyett 1,2 százalékos GDP-növekedést várnak 2014-ben
  • 1 százalékra csökkentették az idei inflációra vonatkozó előrejelzést

Draghi említett néhány olyan makroadatot, amelyek a vártnál jobbak lettek, azaz az európai gazdaság talpraállásáról tanúskodnak. Egyebek mellett a szolgáltatói szektor beszerzőimenedzser-indexét említette - ennek az a jelentősége Draghi szerint, hogy a legtöbb új munkahely a szolgáltatói szektorban jön létre. De azt is említette: egyes adatoknál látszik, hogy zsugorodik a különbség a német gazdaság és a problémás országok, elsősorban Spanyolrszág és Olaszország mutatói között.

Egy névtelenséget kérő EKB-tisztségviselő azt mondta a Reutersnek: a hét elején az EKB leállítja a jegybanki zsargonban "sterilizálásnak" nevezett folyamatot, vagyis azt, hogy visszavonja a pénzpiacokról a kötvényvásárlási programjával (SMP) oda juttatott pótlólagos likviditást. Számítások szerint az EKB ezzel kicsivel több mint 175 milliárd eurót hagyna az eurózóna pénzügyi rendszerében, vagyis közvetve mennyiségi enyhítést alkalmazna. Végül ez az információ tévesnek bizonyult. Egy kérdésre válaszolva Draghi elmondta: a sterilizáció felfüggesztése az EKB listáján a bevethető eszközök között szerepel, de a pénzpiacon egyelőre nem látnak olyan folyamatokat, ami indokolná ennek alkalmazását. Az intézkedés hatása ráadásul korlátozott. Természetesen továbbra is figyelemmel követik a folyamatokat, és szükség esetén beavatkoznak, akár ennek használatával is - mondta Draghi.

Meglódult az euró

Miután az EKB tétlen maradt, és Draghi sem számolt új intézkedésekről, az euró erősödni kezdett a bankközi devizapiacon: a dollárral szemben 1,38 fölé emelkedett a bankközi devizapiacon.

Ezzel párhuzamosan az euró a forinttal szemben is napi csúcsra erősödött, a 310-et is elérte a jegyzés, innen azonban visszajött az árfolyam.

Friss árfolyamok >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG