2p

Bajban lesz a légiközlekedés, ha nem gyorsul fel az átállás.

Megalapozottak az európai aggodalmak a várható kerozinhiány miatt – figyelmeztetett Lars Klingbeil német pénzügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban, amelyben a megújuló energiára való átállás gyorsítását sürgette.

„Nagyon komolyan kell vennünk a kerozinhiányra vonatkozó figyelmeztetéseket” – mondta Klingbeil a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjújában. Kiemelte: nemcsak az olajár okozta problémával kell foglalkozni, hanem az ellátásbiztonságot is szem előtt kell tartani.

A kerozinhiány egyre valósabb veszély?
A kerozinhiány egyre valósabb veszély?
Fotó: DepositPhotos.com

A tárcavezető intézkedéseket szorgalmazott az Európában kialakuló hiány kezelésére, és arra sürgette a német koalíciós kormányt, hogy az iráni konfliktus fényében gyorsítsa fel a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiára való átállást.

A pénzügyminiszter a konfliktus elhúzódó hatásaira is figyelmeztetett. Szerinte a jelenlegi helyzet az ukrajnai háború során kialakult energiaválsághoz hasonló problémákat okoz.

A pénzügyminiszter washingtoni útjáról hazatérve – ahol részt vett a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tavaszi ülésein – hangsúlyozta: csökkenteni kell Németország fosszilis energiahordozóktól való függőségét. Klingbeil csütörtökön felszólította a német gazdasági minisztert, hogy ne lassítsa az energetikai átállást. Emlékeztetett: a koalíciós megállapodás a megújuló energiák további bővítését írja elő.

A Nemzetközi Energiaügynökség pénteken arra figyelmeztetett, hogy a következő hat hétben több európai országban is kerozinhiány alakulhat ki. Katherina Reiche német gazdasági miniszter ezzel kapcsolatban jelezte: Németország ellátását nem kizárólag importból fedezik, mivel a repülőgépek üzemanyagát hazai finomítókban is előállítják.

A német légiközlekedési vállalatok szövetsége (BDL) ugyanakkor arra számít, hogy még az iráni konfliktus gyors lezárása esetén is csak lassan normalizálódhat az energiapiaci helyzet. A kerozin ára február vége óta több mint kétszeresére emelkedett, az importált üzemanyag nagy része a Közel-Keletről érkezik, ahol a konfliktusban több olajlétesítmény is súlyosan megrongálódott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG