4p

Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.

Az új Magyar Kormány június 1-jétől tervezett intézkedése, amely megtiltaná a harmadik országbeli vendégmunkások tömeges behozatalát, és helyettük a hazai inaktív réteg munkaerőpiaci bevonását célozza, komoly aggodalmakat kelt a vállalati szektorban – írja a WHC Csoport. Szerintük a tervezett drasztikus szigorítás azonnali és nyílt szakmai egyeztetést követel a döntéshozók és a piaci szereplők között.

A vendégmunkás-állomány hirtelen korlátozása nemcsak a növekedési terveket húzhatja keresztül, de a jelenlegi piac stabilitását és tízezernyi magyar munkavállaló munkahelyét is közvetlenül veszélyezteti. Már a Magyar Közlönyben is megjelent az a határozat, ami szerint a kormány soron kívül felülvizsgálja a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályokat. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk:

„A Magyarországon dolgozó vendégmunkások az évek óta fennálló, strukturális munkaerőhiányt kompenzálják. Ha ők kiesnek a rendszerből, a termelési láncok megszakadnak, nem lehet új műszakokat indítani, a nagy nemzetközi vállalatok pedig kénytelenek lesznek felülbírálni magyarországi jelenlétüket. Ez pedig az ott dolgozó magyarok tízezreinek megélhetését, és a gazdaság stabilitását sodorja veszélybe”

– fejtette ki aggodalmát Göltl Viktor, a WHC Csoport ügyvezetője.

A WHC szakmai álláspontja szerint a kormányzat által említett 400 ezres – a statisztikákban rendszerint 300 ezresként regisztrált – inaktív tömeg, nem jelenthet azonnali megoldást a vállalatok napi szintű munkaerőigényére. Ez a régóta inaktív réteg jelen állapotában nem mobilizálható, hiszen többségük komoly egészségügyi, szociális vagy strukturális hátránnyal küzd.

Ahhoz, hogy belőlük produktív munkavállaló váljon, egy komplex, éveken át tartó kormányzati és vállalati összefogásra – rehabilitációra, átképzésre és lépcsőzetes társadalmi-munkaerőpiaci integrációra – van szükség. Ha ezt a folyamatot még idén, szisztematikusan el is kezdjük, legkorábban 5–10 év, bizonyos térségekben akár csak több generáció múlva realizálódhat belőlük teljes értékű, önálló munkavállalói bázis.

Annak érdekében, hogy a szabályozás valós piaci hatásait feltérképezze, a WHC, 2026. május 7. és 15. között anonim felmérést végzett a hazai vállalatok körében. A kutatásban 157, különböző méretű és árbevételű cég vett részt. A kitöltők közel 70 százaléka éves szinten 10 milliárd forint feletti árbevételt generál, és több mint 65 százalékuk 250 fő feletti közép- és nagyvállalat.

A kutatás eredményei egyértelműen igazolják, hogy a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása mára a magyar vállalati működés elkerülhetetlen részévé vált.

A válaszadó vállalatok 71,3 százaléka (112 cég) határozottan kijelentette, hogy a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben elképzelhetetlennek tartja, hogy kizárólag magyar munkavállalókkal oldja meg a munkaerőigényét. Különösen kritikus ez a nagyvállalatoknál, akik közül a legfontosabb munkaadók, vagyis a több mint 1000 főt foglalkoztató cégek jelentős többsége így nyilatkozott.

A felmérésből az is kiderült, hogy a résztvevő cégek 37,6 százaléka rendkívül nehéznek, 53,5 százaléka pedig nehéznek ítéli meg a magyar munkavállalók megtalálását és megtartását a jelenlegi piacon. Szintén aggodalomra ad okot, hogy a válaszadók 81,5 százaléka (128 cég) jelezte, hogy nem képes saját erőforrásból megoldani a harmadik országbeli munkavállalók toborzását és foglalkoztatását, ehhez elengedhetetlenül szükségük van minősített munkaerő-szolgáltató partnerre.

A WHC Csoport nyomatékosan kéri a kormányt, hogy a politikai döntéshozatal előtt kezdeményezzen azonnali, érdemi egyeztetést a nagyfoglalkoztatók és a munkáltatói érdekképviseletek bevonásával. A gazdaság stabilitása, a külföldi működőtőke megtartása és ezen keresztül a meglévő magyar munkahelyek védelme csakis egy kiszámítható, a piaci realitásokhoz igazodó, fokozatos munkaerőpiaci stratégia mentén biztosítható – zárják a közleményt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG