1p
Meg lehet-e büntetni egy eurózónatagot azért, mert orosz oligarchiák pénzén ült eddig?
Tüntetők Nicosiában, a szavazás alatt tömeg
gyűlt össze a Parlamenttel szemben

A bankbetétekre kivetett egyszeri adóra nemet mondott ma este a nicosiai parlament, ez lenne ugyanis az EU 10 milliárd eurós mentőcsomagjának feltétele. Az adó nyilván sérti azok érdekeit, akik pénzeiket a ciprusi adóparadicsom bankjaiban parkoltatták eddig - legfőképpen a szigetországnak 2011-ben hitelt nyújtó Oroszország ellenezte a bajba jutott ország bankbetéteinek megadóztatását.

Az 56 fős ciprusi parlamentben 29 szavazat kellett volna az abszolút többséghez, az ellenzéki pártok leszavazták a mentőcsomag feltételeiről szóló törvényjavaslatot (36), míg a kormánypárt a Disy tartózkodott (19) a voksoláson, meglehet délután még részt sem akart venni a szavazáson.

A parlamenti pártok holnap délelőtt 11-kor találkoznak az elnökkel.

Hogyan jutottak idáig?

Ciprus péntek este Brüsszelben arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurónyi euróövezeti mentőhitelért cserébe 5,8 milliárd eurónyi saját bevételt teremt elő, elsődlegesen a bankbetétek megadóztatásával. A legfrissebb tervek szerint a 20 ezer eurónál alacsonyabb összegű bankbetétekre nem vetnek ki adót, míg 20 ezertől 100 ezer euróig 6,75 százalék, a 100 ezer euró fölött pedig 9,9 százalék adóteherrel sújtanák a betéteket.

Az elrendelt bankzár miatt a betétesek egyelőre nem férnek hozzá pénzükhöz. A bankpánik elkerülése érdekében a bankzárat az adóbehajtásig minden bizonnyal életben tartják. Az Európai Központi Bank jelezte, hogy amennyiben a ciprusi kormány dönt a különadó beszedéséről, akkor a frankfurti szervezet biztosítja a ciprusi bankok likviditását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Sulyok Tamás a rekordmagas választási részvételről
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:31
Egyúttal azt is közölte, hogy rendben lezajlottak az országgyűlési választások.
Makro / Külgazdaság A 21 Kutatóközpont szerint nem lesz meg a Tisza-kétharmad
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:18
Igaz, nagyon közel lesznek hozzá. A Mi Hazánk eredményén sok múlik.
Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG