1p
Orbán Viktor és Wolfgang Schäuble közös sajtótájékoztató tartott. A magyar kormányfő megerősítette, hogy kivezetik a válságadókat, reményét fejezte ki, hogy továbbra is bírjuk Németország támogatását. Schäuble szerint ahogy ismertté válnak a magyar sikerek, a kritikusok elhalkulnak.

Magyarország figyelemreméltó reformokat indított útjára, és Németország támogatni fogja ezek végrehajtását - mondta Wolfgang Schäuble német szövetségi pénzügyminiszter Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján hétfőn, a Parlamentben. A német pénzügyminiszter azt követően tárgyalt a magyar kormányfővel, hogy hétfő délelőtt a Budapesti Corvinus Egyetem díszdoktorává avatták.

Államadósság: ne fizessük más helyett a cehet

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország egyetért azzal a német állásponttal, amely szerint az államadósságot annak kell visszafizetnie, aki felhalmozta, ez "erkölcsileg helyes és gazdaságilag kivitelezhető" álláspont. Azt kérte, hogy Németország továbbra is támogatással és jóindulattal figyelje Magyarország szerkezeti reformjainak alakulását.



Magyarországnak konkrét reálgazdasági növekedési tervekre, így iparfejlesztési, mezőgazdasági, és szolgáltatásfejlesztési programokra van szüksége ahhoz, hogy a kedvezőtlen európai gazdasági folyamatok miatt ne essen recesszióba - mondta Orbán Viktor kérdésre válaszolva. A növekedési terv alapjait Matolcsy György már kidolgozta, azt bárki véleményezheti is.

"Magyarország sajátos utat jár be"

A magyar miniszterelnök egy másik, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kezdődő tárgyalásokra vonatkozó kérdésre elmondta: egyelőre nem tud konkrétumot mondani, "csak növelni tudnám a találgatások számát".
Orbán Viktor kitért arra is, hogy Európa döntő hét előtt áll, azt várják az európai vezetőktől, hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek hosszú évekre eldöntik Európa sorsát. Hozzáfűzte: Németország és Magyarország között európai kérdésekben mindig is partnerség volt, Németország kezdettől támogatta Magyarország uniós tagságát.

2012-re a legversenyképesebbek között a helyünk

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: Magyarország sajátos utat járt be, a kormányváltáskor 2010-ben súlyos helyzetben volt, nagy volt az államadósság, és a költségvetési hiány mértéke, amelynek a leküzdését nem lehetett a szokványos eszközökkel megvalósítani. Ezért kellett bevezetni egyebek mellett a válságadókat, a bankadót, valamint átalakítani a nyugdíjrendszert. A 2010 és a 2012 közötti időszak arról szól, hogy Magyarország megerősödjön és a saját lábára álljon, így 2012-re Európa egyik legversenyképesebb gazdasága legyen. 

Elmondta továbbá, hogy Európa sok államában van már bankadó, és kifejtette: Magyarország az elsők között vezette be ezt a típusú adót, amelyet mára már 14 államban működtetnek. "Ami akkor innovatív volt, ma már nem tűnik különcnek" - tette hozzá.

Kivezetik a különadókat

A miniszterelnök arról is szólt, a kormány intézkedései révén  három év alatt a bankadóból és a válságadókból több mint 1000 milliárd forinthoz jut a költségvetés, ezt nem lehetett volna beszedni sem a nyugdíjasoktól, sem a munkavállalóktól, mert belerokkantak volna. "Három évre vállaltuk, három év után kivezetjük" ezeket az adókat - mondta.
Wolfgang Schäuble elmondta, hogy tárgyaltak az állam-és kormányfők pénteki találkozóján megvitatandó fontos kérdésekről, és ismertette a német kormány ezzel kapcsolatos elképzeléseit, támogatást kérve a magyar miniszterelnöktől.
Kiemelte: a német kormány szerint rövid időn belül olyan döntésre van szükség, amely lehetővé teszi hogy egy közös fiskális unió mellett a valutaunión belül határokat is meghatározzanak a tagállamok pénzpolitikája számára, amely arról gondoskodik, hogy kötelezettségeiket kötelező érvénnyel be kelljen tartaniuk. A szövetségi kormány szerint ennek érdekében "korlátozott szerződésmódosítás" szükséges, az állam- és kormányfők a tervek szerint ezt pénteken útjára indítják - hangsúlyozta.

Erősebb integrációt akar Németország

Wolfgang Schäuble kiemelte: a szerződésmódosítások során szoros kapcsolatot szeretnének az Európai Unió (EU) 27 tagállama között, és a reformok megalkotása során nem szeretnének 17-10-es megosztást, vagyis nem szeretnék kizárni az eurózónához még nem csatlakozott 10 tagállamot. Kiemelte, minden tagállam számára fontos, hogy az euró számára visszanyerjék a piacok bizalmát.
A német miniszter meggyőződése szerint Európa megerősödve kerülhet ki a válságból, Magyarország nélkül nem létezne ez az európai egyesülés, az európai fejlődés.

Meg kell menteni az euróövezetet

A magyar gazdaságpolitikával kapcsolatban Schäuble aláhúzta: ahogyan Magyarország sikerei ismertté válnak, az azokat övező európai viták is elcsitulnak.

Kérdésre válaszolva az esetleges szerződésmódosításokkal kapcsolatban még egyszer hangsúlyozta: a szerződésmódosítás jobb megoldás mint a szerződésszegés szankcionálása.

Az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján - amelynek célja az eurózóna szétesésének elkerülése - egyhangú döntést kell hozni a módosításról. Hangsúlyozta: Európa azon az elven alapul, hogy a vállalt kötelezettségeket be kell tartani, az összetartozást pedig nem lehet állandóan megkérdőjelezni - mutatott rá a német pénzügyminiszter.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG