3p

Az új fertőzések közel kétharmadát már az új mutáns okozza.

Németországban is egyre inkább kiszorítja az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) első változatait a delta jelzésű mutáció, az új fertőződések csaknem kétharmada ennek a variánsnak tulajdonítható a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön ismertetett vizsgálata szerint.

A delta az év 25. hetében, június 21-27. között vált dominánssá, akkor az új fertőződések 59 százalékát okozta. Egy héttel korábban 37 százalék, két héttel korábban 17 százalék, három héttel korábban 8, négy héttel korábban pedig csupán 4 százalék volt ez az arány az intézet kimutatása szerint.

Az RKI rendszeresen elemzi a pozitív SARS-CoV-2 teszt leleteket. Nagyjából minden tízedik ilyen leletet dolgozzák fel. Azt vizsgálják, hogy a vírus mely változata jutott be a fertőzött szervezetébe. Az eredményeket hetente közlik. Az adatok rendre a kettővel korábbi hétre vonatkoznak.

A B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott, korábban indiainak nevezett delta változat szétterjedésének tulajdonítható, hogy két hónapig tartó folyamatos enyhülés után az utóbbi napokban ismét romlott a járványhelyzet Németországban.

Egy berlini étterem kültéren fogyasztó vendégei, 2021. június 4-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)
Egy berlini étterem kültéren fogyasztó vendégei, 2021. június 4-én. Illusztráció. (Fotó: MTI/EPA/Filip Singer)

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 970 fertőződést szűrtek ki tesztekkel, csaknem 10 százalékkal többet az egy héttel korábbi 892-nél.

Az új esetek száma sorban a harmadik napon, az utóbbi hét nap alatt pedig ötödször emelkedett.

Ugyancsak az utóbbi napokban április vége óta először ismét a vírus visszaszorulásának és terjedésének határát jelző 1 fölé emelkedett az úgynevezett reprodukciós ráta (R). A mutató az RKI csütörtöki számítása szerint 1,09-re emelkedett az előző napi 1,01-ről. Ez azt jelenti, hogy minden száz új fertőzött átlagosan 109 embernek adja át a vírust.

Az intézet szerint a delta variáns terjedése miatt a 12-59 éves korosztályban legalább 85 százalékos, a 60 felettieknél 90 százalékos átoltottság szükséges újabb járványhullám elkerüléséhez.

Azonban az oltási kampány az utóbbi napokban lassult. A szövetségi kormány csütörtöki összesítése szerint az előző hét napon átlagosan 669 861 adag oltást adtak be naponta. Ez a szám június közepén még 800 ezer felett volt.

Legalább egy adag védőoltást a lakosság 57,6 százaléka - 47 872 792 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 40,8 százaléka - 33 909 828 ember - rendelkezik.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 732 549 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 31 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 91 141-re emelkedett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG