1p
A kormánynak nincs B-terve - hangsúlyozta egy csütörtöki konferencián Fellegi Tamás. Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter leszögezte: "a kormány a tárgyalások mielőbbi megkezdésére és gyors lezárására törekszik". Ez azonban nem csak Magyarország tempóján múlik, hanem a tárgyalófeleken is, és azt is tudjuk, hogy lesznek még konfliktusok - vetítette előre a tárca nélküli miniszter.

A portfolio.hu által rendezett konferencián a lap beszámolója szerint a miniszter elmondta: nem igazak azok az utóbbi időben megszaporodott nézetek, hogy a magyar kormány meg sem akar állapodni, húzza az időt. Fellegi a kormány és az Európai Bizottság közötti viták lényegét úgy írta le: a vitatott kérdések továbbra sem gazdasági, hanem inkább politikaiak, és kötelezettségszegési eljárások köntösébe vannak öltöztetve.

Február végén Fellegi sajtóirodája azt közölte: lezárulhatnak a tárgyalások áprilisban a Magyarországnak nyújtandó biztonsági hálóról az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, miután márciusban várhatóan megkezdődik az egyeztetés. Tóth Gergely, a Buda-Cash elemzője szerint a májusra prognosztizált megegyezés is igen optimistának tűnik. A Citi londoni elemzői már 2013-as megegyezésről beszélnek, míg a Nomura egyenesen odáig ment mai helyzetértékelésében, hogy Magyarország ha teheti, elkerüli a megállapodást.

A tárca nélküli miniszter előrebocsátotta: a kormány a tárgyalásokon kész lesz minden olyan feltétel elfogadására, amely az ország hosszú távú stabilitását, versenyképességét, tartós növekedését elősegíti. Gyorsan hozzátette azonban azt is: "a nemzeti érdekek és a nemzeti szuverenitás védelmét sem fogjuk feladni", ezért "nem nyugszunk bele, hogy a 27 tagállam közül Magyarország legyen az egyetlen, amely feladja a jogát", hogy ha a Bizottság álláspontjával nem ért egyet (pl. a bírósági rendszer átalakításában), akkor az Európai Bírósághoz fordulhasson.

Az előttünk álló időszak két legfontosabb feladata a tárca nélküli miniszter szerint egyrészt az, hogy a piaci bizalmat helyreállítsa a kormány, másrészt azt, hogy ezzel összefüggésben továbbra is biztosítani tudja az államadósság piaci alapú finanszírozását. Megjegyezte: a kormány megítélése szerint továbbra sincs szükség a jövőbeli nemzetközi hitelkeretből források azonnali lehívására és azért dolgozik a kormány, hogy erre ne is legyen szükség - írja a portfolio.hu.

Fellegi azokra a kérdésekre, hogy az eddigi konfliktusok után hogyan áll majd a kormány a fenti témákhoz, előrebocsátotta: "számos olyan téma lesz, ahol ütközni fogunk", ha "úgy ítélhetjük meg, hogy sértheti az ország érdekeit", például a középosztály anyagi megerősítésének szándékát. Ezzel Fellegi valószínűleg az egykulcsos adórendszer esetleges módosítására utalt. A tárca nélküli miniszter szerint "a tárgyalások nem a konfliktusok kikerüléséről kell, hogy szóljanak, hanem a megoldásokról", de hozzátette: úgy látja, hogy nincsenek áthidalhatatlan eltérések a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG