3p

A magyar kormány két minisztere is optimistának tűnik. 

Laptársunk, az Mfor.hu reggeli cikkében arról írt, hogy bár a magyar parlament ma ülésezik, az igazságügyi reformokról szóló törvényjavaslatot még be sem nyújtottak a parlament elé, így biztosan nem fogja ma elfogadni az Országgyűlés az Európai Unió által a befagyasztott uniós források folyósításának egyik alapvető feltételeként meghatározott igazságügyi reformról szóló törvényt, pedig ezen túl is lennének még kényes kérdések, mielőtt jöhet a pénz. 

Mindezek ellenére azonban úgy tűnik, hogy a magyar kormány bizakodik, hogy a nem túl távoli jövőben mégis megérkezhetnek az uniós pénzek, mert Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán így fogalmazott:

Ha rajtunk múlik, akkor minden a határidőknek megfelelően teljesül a mai napig. A 27 szupermérföldkő többségét már az uniós intézmények által nem vitatottan teljesítettük.

A miniszter szerint „az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyeztetések a célegyenesben vannak, nincsenek nyitott politikai kérdések, és a labda most a Bizottságnál pattog.”

Végül hozzátette, a kormány továbbra is készen áll konstruktív szakmai párbeszédre, miután a cél az, hogy „a magyar emberek mielőbb hozzájussanak a nekik járó uniós forrásokhoz.”

Brüsszel vár néhány napot. Fotó: Pixabay
Brüsszel vár néhány napot. Fotó: Pixabay

Nem nagy probléma a csúszás

Az Infostart cikkéből az derült ki, hogy nem jelent óriási problémát, hogy a kormány megcsúszott az önkéntes határidővel az EU-s pénzekért tett vállalásoknál. Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter úgy fogalmazott, hogy ő nem a csúszás szót használná, mert az azt jelenti, hogy valaki nem készül el időre és a másik ehhez nem járul hozzá.

Mint mondta,

ezzel szemben az Európai Bizottság jelezte, hogy a maga részéről nem jelent semmi problémát, ha a kidolgozottság érdekében egy-két nappal később fogadjuk el azokat a törvényjavaslatokat, amelyeket a bizottság fontosnak tart.

Az InfoRádiónak nyilatkozva a politikus arról is beszélt, hogy az biztos, hogy idén megérkeznek a források, de ő személy szerint bízik abban, hogy még az év első felében.

Nyárig azért nem kéne várni

Azt azért semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy a megállapodással azért nem árt sietni, ugyanis ahogy azt a Szabad Európának nyilatkozó uniós források kiemelték, az idő mindenképp nagyon szorít, mert fennáll annak a veszélye, hogy ha nyár elejéig nem születik kedvező döntés a jogállami feltételességi eljárás és a helyreállítási alapok ügyében, akkor a téma hosszú időre lekerülhet a Bizottság napirendjéről a 2024 tavaszán esedékes európai választások miatt.

Ugyanis Ursula von der Leyen bizottsági elnök ezután már feltehetően újraválasztására fog koncentrálni, ehhez pedig szüksége lesz az Európai Parlament támogatására, ahol viszont a képviselők többsége a Bizottsághoz képest is keményebb hozzáállást tartana üdvösnek a magyar kormányhoz és Orbán Viktorhoz, így ebben az időszakban nem "állna jól" von der Leyennek egy Magyarországgal kötött kompromisszum.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG