3p

Új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését Peking és Moszkva - jelentette ki Li Sang-fu kínai védelmi miniszter az orosz hivatali partnerével, Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel kedden folytatott moszkvai találkozóján.

 "Kína és Oroszország fegyveres erői feltétlenül végrehajtják az államfők által kötött megállapodásokat, és előmozdítják a katonai és a haditechnikai együttműködést, valamint a katonai kereskedelmet Kína és Oroszország között. Ezeket mindenképpen új szintre fogjuk emelni" - mondta Li.

Hozzátette: "Védelmi miniszteri kinevezésem után az első látogatásom éppen Oroszországba vezetett, hogy a külvilág számára demonstráljam a kínai-orosz kapcsolatok fejlettségének magas szintjét, és megmutassam a szilárd elszántságot a kínai és orosz fegyveres erők közötti stratégiai együttműködés megerősítésére".

Li Sang-fu  védelmi miniszter teljesen leköteleződött, hogy személyesen fogadta Putyin. Fotó: MTI/AP
Li Sang-fu védelmi miniszter teljesen leköteleződött, hogy személyesen fogadta Putyin. Fotó: MTI/AP

A kínai miniszter nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy személyesen fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Sojgunak megköszönte, hogy a kinevezése után tőle kapta az első gratulációt. Kifejezte meggyőződését, hogy kettejük között jó munka- és személyes kapcsolat fog kialakulni.

"Erőfeszítéseink összehangolása a nemzetközi színtéren stabilizáló hatással van a világ helyzetére, és hozzájárul a konfliktuspotenciál csökkentéséhez. (...) Fontos, hogy országaink egyformán értékelik a globális geopolitikai tájkép folyamatban lévő átalakulásának lényegét" - mondta Szergej Sojgu.

Az orosz védelmi tárca vezetője emlékeztett rá, hogy a márciusi moszkvai csúcson a két ország elnöke megerősítette: a kétoldalú átfogó partnerség és stratégiai együttműködés a legmagasabb szintre emelkedett. Hangsúlyozta, hogy Oroszországnak és Kínának ezt továbbfejlesztve határozott támogatást kell nyújtaniuk egymásnak a katonai együttműködés terén.

Sojgu méltatta, hogy Li Oroszországot választotta első külföldi útja célországának, akárcsak Hszi Csin-ping kínai elnök a márciusi újraválasztása után . Azt kívánta vendégének, hogy miniszterként sok sikert érjen el a hazája védelmében, a védelmi kapacitás megerősítésében és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg további modernizálásában.

"Meggyőződésem, hogy önnek az Oroszországi Föderációval folyó együttműködésben szerzett széles körű tapasztalatai elősegítik mind a Kínai Népköztársaság fegyveres erőinek fejlődését, mind pedig az országaink közötti katonai együttműködés bővítését. Számítok a legszorosabb és legtermékenyebb együttműködésre önnel az országaink, népeink, valamint Oroszország és Kína fegyveres erői közötti megbonthatatlan barátság szellemében" - mondta Sojgu.

A felek a kínai védelmi miniszter látogatása alkalmából egyetértési nyilatkozatot írtak alá arról, hogy az Orosz Fegyveres Erők Vezérkari Akadémiája és a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Nemzeti Védelmi Akadémiája között "testvéri kapcsolatokat" alakítanak ki. A kínai delegáció tagjai felkeresték az Oroszországi Föderáció Nemzeti Védelmi Vezetési Központjának egyes létesítményeit.

A kínai katonai küldöttség a Kreml falánál megkoszorúzta az ismeretlen katona emlékművét. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG