2p

Brüsszel megerősítette, hogy lesz olajembargó. Igaz, azt még nem tudni, mikortól és lesz-e felmentés alóla.

Kitart az Oroszország elleni olajembargó terve mellett Brüsszel, erősítette meg az M1-nek hivatalosan az Európai Bizottság szóvivője.

Péntek reggel a Politico számolt be arról, hogy a lehetséges magyar vétó miatt kivehetik az Oroszországot sújtó hatodik szankciós csomagból az olajembargó ügyét.

Nem enged az embargó ügyében? Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság szóvivője. EPA/RONALD WITTEK
Nem enged az embargó ügyében? Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság szóvivője. EPA/RONALD WITTEK

A brüsszeli lap úgy fogalmazott: "félretehetik" az orosz kőolajra vonatkozó teljes importtalom tervét, és tovább dolgoznak egy olyan kompromisszumos egyezségen, amelyet Magyarország is hajlandó elfogadni.

A lap által idézett uniós források szerint az újabb szankciós csomag 90 százalákéról már megállapodtak, és felmerült az ötlet, hogy ketté darabolják a csomagot, tehát az olajembargó nélkül fogadják el azt a lehető leghamarabb.

Az olajembargó kérdésére pedig később térnének vissza. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Magyarország mellett Szlovákia, Csehország és Bulgária is felmentést kért az olajembargó alól gazdasági okokra hivatkozva. Ha ezt nem kapják meg, akkor megvétózzák az uniós szankciós csomagot. A magyar kormány szerint az orosz olaj nélkül összeomlana a gazdaságunk, és az egekbe szöknének az energiaárak.

Míg azonban Szlovákia, Csehország és Bulgária csak 2-3 éves haladékot kér Brüsszeltől az embargó bevezetésére, addig a magyar kormány minimum öt éves felmentést szeretne, sőt, számos jel szerint hosszútávon sem akar lemondani az orosz olajról. Szijjártó Péter külhgazdasági és külügyminiszter szerint

a kormány azt szeretné, ha az embargó kizárólag a tengeri szállítási útvonalakra vonatkozna, míg a csővezetékes tranzit teljesen felmentést kapna alóla.

Magyarország csak vezetéken kap olajat Oroszországból, a Barátság-kőolajvezetéken keresztül.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Karácsony előtt még jön egy kellemetlen meglepetés a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 11:56
Szombattól változás jön az üzemanyagáraknál.
Makro / Külgazdaság A miniszterelnök szerint is bajban leszünk, ha januárban nem lő ki a magyar gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:48
Repülőrajtot kell venni 2025-ben, ez a siker kulcsa Orbán Viktor szerint. Donald Trump miatt is aggódik a kormányfő, derült ki pénteki rádiós megszólalásából.
Makro / Külgazdaság Mekkora fizetésre számíthat Magyarországon jövőre az átlagember?
Privátbankár.hu | 2024. december 20. 08:30
Jelentős emelkedést mutatnak a magyarországi fizetések. Ahogy a reálbérmutató is szépen nőtt, amire nagy szükség is volt a tavalyi esés után. 
Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Makro / Külgazdaság Kardot ránt a román kormány a magyar „lopakodással” szemben?
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:02
A román kormány nem igazán van elragadtatva attól a lehetőségtől, hogy az MVM megvegye az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató céget.
Makro / Külgazdaság Titkolóznak a boltok, kukoricára térdepeltették a német üzletláncokat
Buksza blog | 2024. december 19. 11:02
Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.
Makro / Külgazdaság Riasztó adatok jöttek Prágából
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 10:29
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre.
Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG