2p

A novemberi inflációs adat rácáfolt az elemzői várakozásokra.

Olaszországban 1,4 százalékkal, tavaly október óta a legnagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak novemberben éves összevetésben, miután októberben 0,9 százalékos emelkedést regisztráltak – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat adataiból.

Az Istat előzetes adatai szerint havi szinten október után novemberben sem változtak a fogyasztói árak Olaszországban, szemben az elemzők által várt 0,2 százalékos csökkenéssel — számol be róla az MTI.

Az élelmiszerek drágulása felgyorsult novemberben
Az élelmiszerek drágulása felgyorsult novemberben
Fotó: Penny Italia

Az Istat közleménye szerint az éves árnövekedés gyorsulásához elsősorban a szabályozott energiatermékek és a nem szabályozott energiatermékek árának alakulása, valamint a feldolgozott élelmiszerek (beleértve az alkoholt) és a feldolgozatlan élelmiszerek árának gyorsuló ütemű drágulása járult hozzá.

  • A nem szabályozott energiatermékek árcsökkenése 10,2 százalékról 6,6 százalékra lassult, a szabályozott energiatermékek drágulása pedig az előző havi 3,9 százalékról 7,5 százalékra gyorsult novemberben.
  • A feldolgozott élelmiszerek drágulása az októberi 1,7 százalékról 2,4 százalékra gyorsult, míg a feldolgozatlan élelmiszerek éves szintű áremelkedése 3,4 százalékról 4,1 százalékra emelkedett az év utolsó előtti hónapjában.
  • A közlekedési szolgáltatások ára is gyorsuló ütemben nőtt: az előző havi 3,0 százalék után novemberben 3,5 százalékkal emelkedett.

Gyorsuló ütemben

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) növekedési üteme az elemzők által várt 1,5 százalékot meghaladva 1,6 százalékra gyorsult az októberi 1,0 százalékról, havi összevetésben pedig stagnálást jegyeztek fel az előző havi 0,3 százalékos emelkedést követően.

A feldolgozatlan élelmiszerek és az energia nélkül számított éves maginfláció az előző havi 1,8 százalékról 1,9 százalékra emelkedett novemberben.

A korábbi hónapok Privátbankár Európai Inflációs Körképei itt tekinthetők meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG