6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nagy lehetőségek az építőiparban, de ki is kellene használni ezeket.

Az építőipar nehéz időszakon van túl és az idei esztendő is tele van bizonytalansággal. Középtávon ugyanakkor a lakossági, a vállalati és a közbeszerzési piacon is élénkülés várható. A kedvezőbbé váló beruházási klíma és befektetői környezet az ágazat piaci lehetőségeit növeli, de a fenntarthatóság, illetve a digitalizáció terjedése az építési folyamatokban érezhető kihívást jelent. A GKI felmérési eredménye szerint egyelőre csak minden tizedik hazai építőipari vállalkozás építette be az innovatív gyakorlatokat mindennapi működésébe.

A hazai építésgazdaság számára az elmúlt három év nehéz időszakot jelentett. 2023-ban és 2024-ben visszaesett az ágazat termelési volumene, s bár 2025-ben 2,8 százalékkal növekedni tudott a megelőző esztendőhöz képest, ez jórészt néhány nagyobb autópályaépítés következménye volt – az ágazat jelentős része nem érezte a fellendülést. 2022-ben csúcsot döntött az ágazatban működő cégek száma, ami az itt dolgozó egyéni vállalkozókat is beleértve 132 ezer volt. Azóta azonban folyamatos a csökkenés, így a cégszám 2025 végére 111 ezerre csökkent. Az idei év felemásan indult. Az építőipari termelés volumene az első négy hónapban 2,2 százalékkal csökkent éves összevetésben. A mélyépítés teljesítménye 1 százalékkal, a magasépítésé csaknem 3 százalékkal zsugorodott. Ez utóbbin belül viszont a lakásépítés jól teljesített: az első negyedévben az átadott lakások száma 5 százalékkal, a kiadott engedélyek száma 64 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Biztató lehetőségek

Május végén a magyar kormány és az Európai Bizottság 16,4 milliárd euró, vagyis mintegy 6 ezer milliárd forint befagyasztott uniós forrás felszabadításáról állapodott meg. A megegyezés nyilvánvalóan fontos az építőiparnak, mert a pénz jelentős része közlekedési infrastruktúrára, vasúti fejlesztésekre, valamint bérlakás- és kollégiumépítésekre fordítható. Ezek már olyan beruházások, amelyekből nemcsak a nagyvállalatok, hanem alvállalkozóként kisebb kivitelezők is részesedhetnek. Mindez azonban nem jelent azonnali beruházási fordulatot, ugyanis a támogatások legkorábban az év végén érkezhetnek meg. Az első érdemi, uniós forrásokból finanszírozott beruházások 2027-ben jelenhetnek meg a piacon. Addig a vállalkozásoknak továbbra is a mostani, szűkebb kereslettel kell beérniük.

A tavaly szeptemberben elindult Otthon Start Program egyértelmű élénkítést jelentett. Bár a használt lakások piacán ez elsősorban az árak emelkedését, s kevésbé a forgalom bővülését hozta magával, de a lakásépítés terén megindult a fellendülés. Az Építésaktivitási Jelentés adatai szerint az idei első negyedévben elindult társasházi projektek összértéke évtizedes csúcsot döntött. A lakásépítés 2027-től kaphat igazi lendületet, ekkorra várhatók az átadott lakások számában is jelentős növekedés.

2022 óta évről évre csökkent a vállalati beruházások volumene, ami az üzleti szféra óvatosságára utal. Magyarország vonzereje az elmúlt években jelentősen csökkent a nemzetközi ingatlanbefektetők körében, amit a geopolitikai kockázatok és a gazdaságpolitikai kiszámíthatatlanság egyaránt magyarázhatnak. Bár az orosz-ukrán háború még mindig mérgezi a térség gazdasági kapcsolatait, de a befektetői megítélés gyorsan változhat. Az ingatlanfejlesztői piac a hivatalba lépett új kormánytól az egyenlő elbírálás visszatérését, a jogbiztonság erősítését, illetve a fejlődést akadályozó intézményi korlátok lebontását várja – ez utóbbira jó példa a plázastop.

Mennyire felkészült a hazai építőipar?

Az ágazat sok kihívással néz szembe, ilyenek a fenntarthatóság, a klímaadaptációból adódó teendők, a digitalizáció terjedése, illetve az új, egyre modernebb építőanyagok és építési eljárások terjedése. A szabályozás pedig egyre szigorodik. Jó példa erre a BIM, azaz az Építményinformációs Modell alkalmazásának fokozatos kötelezővé tétele a magyarországi építési célú közbeszerzések esetében.

A GKI friss felmérése 500 építőipari cég megkérdezésével azt kutatta, hogy mennyire innovatív és mennyire felkészült a hazai építési szektor a digitalizáció kihívásaira? A felmérés eredményei alapján egy három részre szakadt építőipar képe rajzolódik ki: egy szűk innovatív élmezőny, egy alkalmazkodó középmezőny és egy jelentős, technológiailag lemaradó vállalkozói kör.

Mindössze a cégek egytizede elkötelezett az innovációk alkalmazása iránt. Ezekre jellemző az új technológiák bevezetése, a korszerű anyaghasználat, a fenntarthatósági szempontok integrálása a működésbe. Ezek általában nagyobb vagy specializált cégek. A cégek szűk fele nevezhető adaptív fejlesztőnek. Ezek inkább csak bizonyos projekteknél alkalmaznak új anyagokat, illetve optimalizálják a kivitelezési lépéseket, olykor előregyártott elemeket és moduláris megoldásokat alkalmaznak. A vállalkozások fennmaradó része az innováció terén teljesen inaktív.

Hasonló arányok voltak tapasztalhatók a digitalizációhoz való viszonyban. Az építőipari cégek 10 százaléka jelenti a digitálisan fejlődő élmezőnyt: jellemző rájuk a felhőalapú adatkezelés, a digitális költségbecslés, illetve az AI-alapú elemzés. A cégek mintegy 40 százaléka tekinthető funkcionálisan digitalizáltnak. Ezek inkább csak egy-egy digitális megoldást használnak, nem jellemző projektmenedzsment vagy vállalatirányítási szoftver alkalmazása. Végül a hazai cégek fele digitálisan inaktívnak tekinthető. Ezek jellemzően egyáltalán nem használnak digitális technológiákat.

Az innováció és a digitális technológiák alkalmazása számos előnnyel jár az építőipar számára. A korszerű technológiák és anyagok csökkenthetik az építési költségeket, gyorsíthatják a kivitelezést, valamint javíthatják a tervezés és a megvalósítás pontosságát. Emellett hozzájárulnak a fenntarthatóbb építési gyakorlatok elterjedéséhez, illetve a munkabiztonság javításához is. A közeljövő nagy kérdése tehát az, hogy a hosszabb távon kedvező piaci lehetőségeket hogyan tudják kihasználni az ágazat szereplői. A felmérés eredményei szerint a hazai építőipari cégek jelentős részének intenzív felkészülésre van szükségese ahhoz, hogy a következő évek várható beruházási hullámát minél többen meg tudják lovagolni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG