3p

Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálnia a szeptember 7-én, 15:30 órától online sorra kerülő adásunkra, mely vendége Ligeti Miklós lesz.

Érdekes egybeesés, hogy a Transparency International (TI) Magyarország pont azon a napon tette közzé, hogy a még 2021-ben elindított közérdekű adatigénylési per megnyerésének köszönhetően a kormány elismerte, egyetlen darabot sem adtak el a 300 milliárd forintért megvásárolt lélegeztetőgépekből, amikor felkértük a szervezet jogi igazgatóját, legyen a beszélgetőpartnerünk a Klasszis Klubban.

Ligeti Miklóstól bőven lesz mit kérdezni, mivel sajnos az utóbbi időben a kormány sokat tett azért, hogy Magyarországot az Európai Unió legkorruptabb tagállamaként emlegessék. Január elején látott napvilágot a TI által az idén már 28. alkalommal elkészített, a világ legátfogóbb korrupciós felmérése, amely azt hozta ki, hogy az úgynevezett korrupció érzékelési index szerint Magyarország 2022-ben az uniós tagállamok korrupciós rangsorában a legutolsó lett.

Vajon van-e innen felfelé? Mit kéne tennie a kormánynak ahhoz, hogy ez a szégyen ne ismétlődjék meg és ezen a rangsoron (is) hazánk elinduljon felfelé? Van-e egyáltalán politikai akarat a hatalmon lévőkben a korrupció elleni fellépésre és ha igen, meddig tarthat a korrupció felszámolása?

Ezúttal Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója várja a kérdéseket. Fotó: Facebook/Ligeti Miklós
Ezúttal Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója várja a kérdéseket. Fotó: Facebook/Ligeti Miklós

A beszélgetés apropóját az adja, hogy a kormány július közepén elküldte az Európai Bizottságnak (EB) azt az igazságügyi csomagot, amely arra hivatott, hogy eloszlassa Brüsszelnek a bíróságok függetlenségével kapcsolatos aggályait, s így megnyílhasson az út ahhoz, hogy Magyarország hozzájusson az őt megillető uniós forrásokhoz. A július 31-én a miniszteri posztról távozott Varga Judit vezérletével elküldött csomagról úgy hírlik, azt az EB-ben első ránézésre alapos, jó minőségű munkaként minősítették. De hogy valóban célravezető-e, az legjobb esetben is csak októberben derülhet ki, akkor jár le ugyanis Brüsszel 90 napos válaszadási határideje – bár, ha lesz kérdése az EB-nek, az úgymond megállítja az órát.

Természetesen e csomagról és elfogadásának esélyeiről is kikérjük majd Ligeti Miklós véleményét. Valamint az Integritás Hatóságról, a Nemzeti Korrupcióellenes stratégiáról, a Völner-Schadl-ügyről.

A mintegy egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket a vendégünknek, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A szeptember 7-én, csütörtökön 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Korábbi Klasszis Klubunk beszámolói:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
Makro / Külgazdaság Óriási uniós pályázati keret nyílt meg, okosmérőket is lehet igényelni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:51
Okosmérők telepítését segíti az egyik újonnan megnyílt európai uniós pályázat, az energetikai fejlesztésekre összesen 500 milliárd forint a keret.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG