2p

A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója 15 óra 30 perckor lesz a szokás szerint egyórás élő adásunk vendége. 

A 15:30-kor kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Vendégünknek  természetesen Ön is feltehet kérdéseket az adás alatt chaten, vagy előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldheti azokat.

>> Jelentkezzen most!

Az adás során az alábbi kérdéseket tervezzük körbejárni:

  • Vajon mi történt volna, ha az eleve egy évre „szerződő” csapat a válságkezelésen túl hajlandó lett volna-e megmérettetni magát a 2010-es választásokon?
  • Milyen hatása lehet annak, hogy januártól már nincs Magyarországnak pénzügyminisztériuma – immár másodszor a rendszerváltás utáni történelemben –, milyen előnyei és hátrányai lehetnek annak, hogy egy szervezetben összpontosul a makrogazdaság irányítása, azon belül most már a költségvetési feladatok?
  • Két nehéz év után vajon mire számíthatunk az idén? Tényleg jön-e áttörés, ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte?
  • Sikeresebb lehet az árrésstop, mint volt az árstop? S nemcsak rövid-, hanem hosszútávon.
  • Az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az állami támogatások aránya. Mennyire érezhető ennek a jótékony hatása? Gátolja-e ez a versenyt, s hogyan hat a versenyképesség kialakulására, nem „altatja el” azt?
  • S mi a helyzet a forrásbevonási lehetőségekkel? A mostani gazdasági környezetben milyen szempontok alapján érdemes mérlegelnie egy vállalkozásnak, hogy honnan szerezze be a tevékenységéhez és a fejlődéséhez szükséges idegen tőkét?

Ezeket a témákat tervezzük átbeszélni Oszkó Péterrel a Klasszis Klub Live-ban. Várunk tehát mindenkit szeretettel az online térben 15:30-kor.

>> Jelentkezzen most!

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG