1p
A miniszterelnök szerint azért támadják az unióban Magyarországot, hogy nyomás alatt tartsák, és eltérítsék a kormány által képviselt irányvonaltól. A kormányfő hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről sugárzott interjúban a Magyarországról tartott európai parlamenti (EP) vitáról azt mondta: "azért támadnak bennünket, hogy nyomás alatt tartsanak, és eltérítsenek attól a politikai és gazdasági irányvonaltól, amelyet most képviselünk".

A magyar kormány folyamatosan azt kéri - magyarázta -, hogy "ha bajuk van, méltóztassanak megjelölni", amit kifogásolnak, konkrétumról azonban sosem beszélnek, "amit mondanak, az inkább a vicces kategóriába tartozik". Szerinte azért tartják nyomás alatt Magyarországot, mert "rálépett a nagy cégeik lábára", most például a rezsicsökkentéssel, vagyis az egész ügy "egyszerű pénzharc". Jelezte, ha elkészül az Európai Bizottság (EB) jelentése Magyarországról, részt fog venni az arról szóló EP-ülésen.

Bíróságra megyünk, ha kell

A Barroso által megjelölt, a negyedik alkotmánymódosítást érintő három kérdés közül a miniszterelnök - mint elmondta - egyikben sem osztja a bizottsági elnök álláspontját, ám mivel "kettőnek nincs jelentősége, semmilyen fájdalmat nem okoz nekünk elfogadni az ő szerintem hibás álláspontját". E két téma egyike a választási kampánykiadások korlátok közé szorítása, amelyről Barroso azt mondja, ez európai ügy is, mert érinti az EP-választásokat, ezért meg kell vizsgálni - idézte fel Orbán Viktor, úgy fogalmazva: "szívesen teszünk egy olyan kivételt, hogy ezek a szabályok ne vonatkozzanak az EP-választásokra". A másik ilyen kérdés a bírósági ügyek áthelyezése, amelyben "ha azt akarják, hogy olyan ügyek, amelyek EU-s ügynek minősülnek, ne legyenek áthelyezhetőek, akkor mi erre is adunk szívesen megoldást" - mondta.

A harmadik ügyben, a költségvetési hiányfék esetében azonban a magyar kabinet nem fog meghátrálni, le akarja folytatni a vitát, akár az európai bíróság előtt is. Ennek lényege - ismertette -, hogy "ne állhasson elő olyan helyzet, hogy bármilyen nemzetközi fejlemény - mondjuk, Magyarországot elmarasztaló ítélet vagy kártérítés - miatt a költségvetési hiány növelésének az árán tegyünk ezeknek eleget". Ilyen esetben a büdzsében meglévő pénzeket kell felhasználni, ha pedig azok nem elegendők, adót kell kivetni - szerinte ez szükséges, európai szellemiségű szabály.

Nem kritizálták Magyarországot

Kitért arra is, hogy az alaptörvénnyel kapcsolatban több elismerő levelet kapott Izraelből és hazai zsidó közösségektől a kisebbségek emberi méltóságát védő új szabályért. A kormány világossá tette, hogy zéró toleranciát hirdet a faji megkülönböztetés, különösen az antiszemitizmus ellen - jelentette ki.

Viviane Redingnek, az EB alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős alelnökének Magyarországgal kapcsolatos bírálatait Orbán Viktor úgy kommentálta: Reding nem adja meg a magyaroknak a tiszteletet. "Nem azért küldték őt oda, hogy sértegessen nemzetállamokat, európai népeket, például a magyarokat, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket" - mondta.

A keddi európai néppárti frakcióülésről beszámolva a kormányfő azt mondta, kritikát nem, csak kérdéseket kapott a képviselőktől. "Azok voltak ott többségben, akik elismeréssel adóznak Magyarország teljesítményének" - közölte, megjegyezve, arra számít, hogy a néppárt elutasítja a Magyarországgal szembeni kettős mércét.

Idén már lehet növekedés

Az EB-nek hétfőn megküldött konvergenciaprogramról a kormányfő azt mondta: "saját gazdasági tudásunkra kell alapozni a politikánkat, és nem pedig Brüsszelből küldött javaslatokra vagy ötletecskékre. (...) Egyébként a magyar gazdaság úgy is tudott volna működni és jól teljesíteni, hogy nem két százalékra megy le a költségvetési hiány, hanem mondjuk, 2,5, vagy 2,7, vagy akár 2,9-re" - fejtette ki.

Brüsszel azonban - folytatta - rendkívül agresszíven, a Magyarországnak járó támogatások felfüggesztését sem kizárva arra szorította a kormányt, hogy olyan megoldásokat találjon ki, amelyek ugyan nem voltak megszorítások, de javították a büdzsé helyzetét. "Ha nem kellett volna a brüsszeli elvárásokat teljesítenünk, akkor már 2012-ben is kisebb lett volna a visszaesés" - vélekedett, jelezve ugyanakkor: idén megindul a gazdasági növekedés. Azt is hangsúlyozta, hogy míg a magyar válságkezelés sikeres, az európai nem.

"A munkának van értelme"

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy folyamatosan csökken az államkötvények kamata, egyre olcsóbban jut pénzhez Magyarország, "nem számítok arra, hogy ez változna" - tette hozzá. Idén lesz béremelés, csökken az infláció, egyre több munkahely lesz. "A munkának van értelme, ezt egyre többen fogják látni ebben az esztendőben" - jelentette ki.

Ha a túlzottdeficit-eljárás ügyében a tények alapján döntenek, akkor meg kell szüntetni a Magyarország elleni eljárást, ám mivel az országgal szemben rendszeresen kettős mércét alkalmaznak, nem lehet kizárni, hogy bár a tények mellettünk szólnak, mégsem születik számunkra kedvező döntés - mondta.

Nem döntöttek az összevonásról

Orbán Viktor beszélt a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) esetleges összevonásának, egységesítésének lehetőségéről is, kijelentve: a kabinet semmilyen döntést nem hozott az ügyben. "Nem szorgalmazom ezt a vitát, nem is akarok egyelőre ilyen döntést hozni, de helyesnek tartom, hogy a bankunióról szóló európai vita miatt ez a szakmai diskurzus megindult. (...) Ha a szakmai közvéleményben jól körülhatárolhatóan kialakultak az álláspontok, akkor veszi maga elé a kormány a kérdést", és hoz döntést - közölte.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG