4p

2011 óta nyilvánvaló, hogy Berlin az EU legerősebb hatalmaként eltűri a hazai jogállam szétverését, amíg a magyar miniszterelnök feltétel nélkül kiszolgálja a német ipar érdekeit. Értesülésünk szerint Budapest és Berlin között titkos megállapodás körvonalazódik, ahol összekapcsolódik a német fegyverek beszerzése a magyar jogállami kérdésekkel. Káncz Csaba jegyzete.

2014 őszén, az ukrán válság idején írtuk ezeken a hasábokon, hogy hazánkban az 1930-as évekhez hasonlóan újra egy félfeudális hatalmi, intézményi és társadalmi struktúrában hívő politikai vezető viszi az ország ügyeit. Hozzátettük: „Horthy Miklós kurzusa teljes politikai tőkéjével a revansizmust erőltette, és ahhoz kereste Budapest számára a támogatókat. Akkor Berlin és Róma voltak az ország stratégiai szövetségesei, ma pedig a revansista Moszkva és Baku... Térségünk újra a hatalmi rivalizálás és megkérdőjelezett határok terepe lett.”

Honvéd áll a Hargitán

Ezek az aggasztó folyamatok az elmúlt napokban újonnan reflektorfénybe kerültek, amikor a tatai páncélos dandárhoz érkező német Leopard 2A4 tankokat a Kárpátia együttes indulója fogadta. A befolyásos hamburgi Der Spiegel hetilap kérdésére a HM szóvivője meg is erősítette, hogy a szélsőjobbos Kárpátia a tankok érkezésének örömére még dalt is szerzett „Páncélos Menetinduló” címmel – tudósít a német lap, majd bemutatja a zenekart és profilját, a Horthy-imádattól kezdve a tiszta magyar faj hirdetéséig a Kárpátaljától a horvát Adriáig terjedően.

A harckocsik átadási ünnepségén részt vett Thomas Silberhorn német védelmi államtitkár, akit magyar vendéglátói előzetesen nem tájékoztattak a Kárpátia daláról. Az államtitkár interjújából ugyanakkor kiderült, hogy Németország és Magyarország szárazföldi és légiereje napjainkban szorosan együttműködik. A két ország lesz az első két résztvevője a többnemzeti légiszállítási egységben, amelyet szeptemberben állítanak fel, s amely később a bajorországi Lechfeldben fog állomásozni. A Pesco – az állandó strukturált együttműködés – az EU programjaként azt szolgálja, hogy hatékonyabban hangolja össze az országok kooperációját a védelem és a fegyveres erők területén. Németország és Magyarország szorosan együttműködik néhány ilyen programban: magyar vezetés alatt valósulnak meg közös szimulá­ciós kiképzési létesítmények, miközben német irányítással zajlik a kibervédelem összehangolása.

Berlin új játszmája

Bár a magyar miniszterelnöknek rendkívül feszült a viszonya mind a német kancellárral, mind a bajor miniszterelnökkel, a koronavírus járvány által kiváltott globális recesszió felértékelte hazánkat Berlin szemében. A kétoldalú kereskedelem volumene tavaly meghaladta az 55 milliárd eurót, és ezzel hazánk fontosabbá vált a német gazdaság számára, mint Japán vagy Dánia. Az már 2011 óta nyilvánvaló, hogy Berlin az EU legerősebb hatalmaként eltűri a magyar jogállam szétverését, amíg a magyar miniszterelnök feltétel nélkül kiszolgálja a német ipar érdekeit.

Orbán Viktor és Angela Merkel videókonferencián tárgyal a koronavírus gazdasági hatásairól a V4+Németország online csúcson 2020. május 19-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
Orbán Viktor és Angela Merkel videókonferencián tárgyal a koronavírus gazdasági hatásairól a V4+Németország online csúcson 2020. május 19-én. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Ez a háttérmegállapodás az utóbbi években a CDU-ba mélyen beágyazott autóipari lobbik esetében volt tetten érhető, de az utóbbi hónapokban a német fegyveripar hazai eladásai is számottevő tényezővé nőtték ki magukat – amelynek természetesen szintén komoly politikai következményei vannak. 2019-ben ugyanis Magyarország lett a legnagyobb külföldi vásárló a német hadiipari piacon. Fontos kiemelni, hogy Orbán idén már kétszer találkozott Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszterrel, a CDU vezetőjével.

Itt is mindenről Orbán dönt

Magyarország a 2017-ben bejelentett Zrínyi 2026 program keretében tíz év alatt várhatóan 3500 milliárd forintot fordít új fegyverek hadrendbe állítására. A beszerzéseket nem a felelős honvédelmi miniszter irányítja, hanem a miniszterelnök által kinevezett, orvos végzettségű Maróth Gáspár, nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos. A hazai jogállam még nagyobb dicsőségére a gigantikus nagyságrendű beszerzések fölött érdemi kontrollt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága sem gyakorolhat.

Értesülésünk szerint Kramp-Karrenbauer július 16-i, budapesti útján a zárt ajtók mögött már körvonalazódott egy olyan megállapodás, miszerint Budapest az eredeti tervekkel ellentétben mégsem vásárolná meg a norvég–amerikai NASAMS-2 légvédelmi rendszert (holott az eladást már jóváhagyta az amerikai külügyminisztérium), hanem inkább a német–amerikai–olasz együttműködés keretében gyártott MEADS-ot. Cserébe pedig Berlin mindent megtesz azért, hogy a december 31-el záruló német EU-elnökség ideje alatt lezárja a 7-es cikkely szerinti, úgynevezett jogállami eljárást hazánk ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG