A 2008-as pénzügyi válság előbb gazdasági, majd szociális és mostanra politikai válsággá terebélyesedett Európában. A stagnálás, defláció és tömeges munkanélküliség közepette a centrista eliteknek egyre nehezebb megnyugtató válaszokat adniuk. Míg a II. világháború utáni évtizedekben a két-párti politikai uralom széles körben elterjedt volt, mostanra a krízis számos populista formációt hozott a felszínre.
Széteső politikai centrum
A politikai spektrum széttöredezettsége vált az új normává Európában, amint a frusztrált fiatalok és az elégedetlen választók tömegei dezertálnak a hagyományos pártoktól. Az elhúzódó válság miatt megrendült a bizalom a békeidők politikusainak kompetenciájában és tisztességében. Ők ugyanis azok jómadarak a népítélet szerint, akik nem jelezték előre a válságot, és amikor az kitört, a gazdagokat és önmagukat mentették ki, míg a terheket az átlagember nyakába sózták.
Ha ma lennének választások, Görögországtól Spanyolországig nem a hagyományos, hanem szélsőbaloldali, megszorítást elutasító, új formációk szereznék meg a hatalmat. A déli protest-szavazók a pokol fenekére kívánják a mindent átszövő korrupciót, a felelősséget elkenő nagykoalíciókat, a porosz Angela Merkelt és a pénzpiacok diktátumait.
Eközben euro-szkeptikus, nacionalista és a bevándorlást ellenző jobboldali pártok kerülnének ki győztesen Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában és Dániában. Ausztriában a centrista bal- és jobb-oldal a szavazatoknak mintegy felét uralja. Gyakorlatilag állandó nagykoalícióra vannak ítélve, hogy a radikális jobboldalt kiszorítsák a hatalomból. Írországban a legutóbbi EP és helyhatósági választásokon a két nagy párt a szavazatok kevesebb, mint felét gyűjtötte be. Ez pedig egy olyan felállás, amely egyre gyakrabban ismétlődik Európában és teszi a kormányzást még nehezebbé.
Mivel a stabil többség elérése egyre nehezebbé válik, a politikai osztály több helyen kisebbségi kormányzásba kényszerül, mint Svédországban és Dániában, vagy a két nagy – de olvadozó – centrista párt nagykoalícióba menekül, mint Németországban, Ausztriában és Hollandiában.
Orosz behatolás Magyarországra és a Balkánra
A politikai centrum tehát beomlott számos európai országban, és ez a fejlemény az 1930-as éveket idézi. Déja vu érzés foghatja el az embert akkor is, ha Budapest politikai dinamikáját veszi szemügyre. Akárcsak vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr Ő Főméltóságának uralma alatt, most is egy félfeudális hatalmi, intézményi és társadalmi struktúrában hívő miniszterelnök viszi az ország ügyeit.
Ennek egyenes következményeként megrendültek az ország euro-atlanti kapcsolatai, Budapestet pedig évek óta elkerülik a nyugati nobilitások.Az ország újonnan egy történelmi anakronizmussá vált, fokozódó külpolitikai elszigetelődéssel.
Horthy Miklós kurzusa teljes politikai tőkéjével a revansizmust erőltette és ahhoz kereste Budapest számára a támogatókat. Akkor Berlin és Róma voltak az ország stratégiai szövetségesei, ma pedig a revansista Moszkva és Baku…
Térségünk újra a hatalmi rivalizálás és megkérdőjelezett határok terepe lett. Angela Merkel világosan fogalmazott a hétvégén Sydney-ben: Putyin megkérdőjelezi az összeurópai békerendszert.
A német sajtó az utóbbi napokban megszerzett Berlinben egy bizalmas külügyi feljegyzést. Eszerint a német kormányzatot súlyosan aggasztja a nyugat-ellenes orosz politika térnyerése a Balkánon, amelynek keretében a Kreml katonai együttműködésen és gázszállításokon keresztül megpróbálja Szerbiát és Bosznia-Hercegovinát szorosan magához láncolni.
A történelem keselyűi újra itt vijjognak a térségünk fölött.
Káncz Csaba jegyzete
Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
