3p

Ezt állítják az oroszok. Az ukránok meg azt, hogy valóban kilőtték őket.

Lelőtt az orosz légvédelem négy amerikai gyártmányú ATACMS-rakétát, amellyel az ukrán hadsereg voronyezsi objektumokra kísérelt meg csapást mérni kedden – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.

A közlemény szerint a négy rakétát Sz-400-as és Pancir rakétavédelmi rendszerek lőtték le. A minisztérium felvételeket mutatott be, amelyeken állítása szerint az látható, ahogy Iszkander-M rakéták megsemmisítik a Voronyezst támadó két MLRS sorozatvető-indítóállást és azok lőszerkészletét, valamint tízfőnyi személyzetét Harkiv megyében, Csuhujivtól délkeletre, Voloszka Bakalija környékén.

A tájékoztatás értelmében a Voronyezs elleni támadásnak civil sérültjei nem voltak, a lezuhant törmelékek megrongálták a Voronyezsi Regionális Gerontológiai Központ és az árvaház tetőszerkezetét, valamint egy magánházat.

Kedden az ukrán haderő jelentette be, hogy amerikai ATACMS-rakétákkal támadott oroszországi célpontokat, hozzátéve, hogy ez

„jelentős fejlemény”,

hiszen korábban Ukrajna nyíltan egy alkalommal sem ismerte el, hogy ezeket a rendszereket a nemzetközileg elismert orosz határokon túl is bevetette. Ennek tilalmát nagyjából egy évvel ezelőtt szüntette meg a leköszönő Biden-kormányzat.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az orosz légvédelem szerdára virradó éjjel 65 ukrán repülőgép típusú drónt semmisített meg; 16-ot a Fekete-tenger, 14-14-et a voronyezsi és krasznodari, 11-et a belgorodi régió, kilencet az Azovi-tenger, egyet pedig Brjanszk megye felett.

A RIA Novosztyi azt jelentette, hogy Donyeck központjában az ukrán hadsereg éjszakai támadása után helyreállították az áramellátást. Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság” vezetője kedd este rendkívüli állapotot hirdetett ki a régióban a zuevei és a sztarobesivei hőerőműben keletkezett károk miatt. A tisztségviselő közölte, hogy számos település maradt áramellátás nélkül.

Szergej Lebegyev, a „mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora” azt mondta a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy az orosz erők a Lviv megyei Sztrijben megsemmisítettek egy bunkerekkel felszerelt ukrán katonai bázist.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) arról adott ki tájékoztatást, hogy a „Donyecki Népköztársaságban” őrizetbe vett egy férfit terrorcselekmény előkészítése és hazaárulás címén. A vád szerint a gyanúsított azt tervezte, hogy felrobbant egy magas rangú regionális állami tisztviselőt, valamint az orosz alakulatok elhelyezkedéséről szolgáltatott információkat az ukrán titkosszolgálatoknak.

Az FSZB azt is közölte, hogy Novorosszijszkban letartóztatott egy, az ortodox egyházból korábban kizárt papot, aki lakosokat próbált rávenni szabotázsakciókra és az ukrán oldalon aktív Orosz Önkéntes Hadtestbe való belépésre.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG