3p

Már Oroszország felett is szálltak a Flamingók, de nem ez az egyetlen új fejlesztés, ami miatt fájhat az oroszok feje.

Ukrajna már saját gyártású, nagy hatótávolságú Flamingo rakétával is támadja Oroszország területét, és ez a fegyver nem az egyetlen ukrán fejlesztés, amely több mint ezer kilométerre lévő célpontokat is képes elérni – hozta nyilvánosságra hétfőn az Espreso című tévéműsorban Jehor Csernyev ukrán parlamenti képviselő, aki az ukrán küldöttség vezetője a NATO Parlamenti Közgyűlésében.

"Elárulhatom, hogy a Flamingo rakéták már használatban vannak, és higgyék el nekem, az, hogy már több mint ezer kilométerre vagyunk képesek behatolni Oroszország belsejébe, és jelentős károkat okozni, részben épp az ilyen típusú rakétáknak köszönhető.

Ez azonban nem az egyetlen rakéta, amelyet az ukrán fél ilyen távra alkalmaz Oroszország ellen. Sokféle rakétánk van, amelyek különböző távot repülnek: a Paljanitszja, a Peklo és a Neptun. Remélem, hamarosan a Szapszan ballisztikus rakéta is sikeresen átmegy a teszteken" – osztotta meg a politikus. Megjegyezte, hogy Ukrajnában úgynevezett rakéta-drónokat is fejlesztenek.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebook-oldalán közölte, hogy megerősítik az ukrán katonai kiképzőközpontok biztonságát az Oroszország felől érkező drón- és rakétatámadások veszélye miatt. Kiemelte, hogy a központokat az ország belsejébe, minél távolabb a frontvonaltól fogják áthelyezni. „Az elmúlt év során jelentős szervezési munkát végeztünk annak érdekében, hogy az újoncok elegendő időt kapjanak a szükséges készségek és ismeretek elsajátítására a katonai alapkiképzés alatt, ami jelenleg 51 napos, és magában foglalja a dróntámadás-elhárítási képzést, valamint más olyan elemeket is, amelyek megfelelnek a modern technológiai hadviselés követelményeinek” – írta bejegyzésében a főparancsnok.

Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a kormány csaknem 325 milliárd hrivnyával (több mint 3000 milliárd forint) megemelte a jelenlegi védelmi kiadásokat. A kormányfő szavai szerint a döntést a front dinamikája és a harci feltételek folyamatos változása indokolta.

„Oroszország nem szándékozik megállni, folyton változtatja taktikáját a fronton, és csak fokozza támadásait a hátországi energetikai infrastruktúránk ellen. Rugalmasnak kell lennünk, és gyorsan kell alkalmazkodnunk, hogy a hadsereg számára megadjuk az összes szükséges eszközt és erőforrást az ellenséggel szembeni küzdelemhez”

- hangsúlyozta a miniszterelnök.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 20:03
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
Nemzetközi Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 17:34
Több javaslatot is tett.
Nemzetközi Kiderült, mennyibe fájt az adófizetőknek a Szijjártó Péter útjára bérelt magángép
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:27
Még 2021-ben indult távol-keleti útjára a miniszter.
Nemzetközi Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:30
Az érintett gépeket átvizsgálják.
Nemzetközi Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:30
 658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
Nemzetközi Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:22
A gyanúsítottak az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG