4p
Orbán Viktor múlt csütörtökön beszélt a III. Budapesti Demográfiai Csúcson, ahol „államcélnak” nevezte a további demográfiai növekedést, valamint azt tűzte ki távlati célpontként, hogy a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon éljenek, mint azok, akik másként döntenek, gyermek nélkül élnek. Ennek kapcsán kíváncsiak voltunk arra, hogy halad ennek elérésében a magyar kormány.

A miniszterelnök a beszédében kiemelte, hogy a családtámogatási rendszer eredményességében akkor érhető el a fordulópont, ha a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. „Ezt a pontot keressük, ezt akarjuk elérni, itt fog átbillenni majd a magyar családtámogatási rendszer, de egyelőre még nem tartunk itt, ehhez még jó néhány év kitartó munkájára lesz szükségünk”.

Havi 84 ezer forint

Először érdemes megnézni azok arányát, akiket a relatív jövedelmi szegénység érint, azaz a keresetük nem éri el a szegénységi küszöböt, amely Magyarországon 2017-ben a mediánjövedelem 60 százaléka, 1,006 millió forint volt. Ez havi szinten 83 855 forintot jelent.

A Központi Statisztikai Hivatal relatív jövedelmi szegénységről szóló adatait felhasználva összehasonlítottuk, hogy a 2010 és 2017 közti időszakban mit ért el a kormány, valóban jobban élnek-e a gyerekesek. A számokat megnézve rögtön látszik, hogy a gyermeket vállaló háztartások helyzete valóban jelentősen javult, ám Orbánék célja egyelőre még messze nem teljesült - és a miniszterelnök beszédét tekintve úgy tűnik, hogy ezzel ők is tisztában vannak.


Érdemes egymáshoz képest is megnézni a különböző számú gyermeket vállaló magyar háztartások helyzetét. Elég nyilvánvaló kormányzati cél, hogy a családok legalább három gyermeket tervezzenek, hiszen például a babaváró hitel is igazán erre a modellre lett optimalizálva. Elég csak arra gondolni, hogy a felvett kölcsönt csak három gyerek után engedik el teljes egészében, illetve a négygyermekes anyák már az szja-fizetés alól is mentesülnek. Ha az ő helyzetüket nézzük a relatív jövedelmi szegénységet tekintve, komoly előrelépés látszik, hiszen a vizsgált években 35,4 százalékról 11,6 százalékra csökkent arányuk.


Ennek a jóléti statisztikának a legnagyobb vesztesei egyértelműen azok a szülők, akik a gyermekeiket egyedül nevelik, hiszen körükben a jövedelmi szegénység évek óta stagnál, és közel harmadukat érinti, ráadásul ők a kormányzat által hozott intézkedésekből is kimaradtak.

Akiket veszélyeztet a szegénység

Az tehát egyértelműnek tűnik, hogy a gyermeket vállaló magyarok körében csökken azok aránya, akik jócskán a szegénységi küszöb alatt keresnek, ám a „szegénységi és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek” arányáról szóló teljes statisztika már kicsit árnyalja a képet. Ebbe a kategóriába tartoznak:

  • nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők: olyan munkaképes személyek, akik az előző évben a lehetséges munkaidejük kevesebb, mint 20 százalékát töltötték munkával;
  • a súlyos anyagi deprivációban élők: azok, akik a meghatározott kilenc tétel közül legalább négyet nem engedhetnek meg maguknak (ezek: a lakbér és hitelek időben történő befizetése, egy váratlan kiadás fedezése, lakás megfelelő felfűtése, kétnaponta hús vagy hal fogyasztása, évente egy hét nyaralás, autóvásárlás, mosógép-, tévé-, és telefonvásárlás);
  • valamint a már említett jövedelmi szegények.

Fontos megjegyezni, hogy az Eurostat és a KSH módszertana alapján az ezzel a címmel futó statisztikában egy személy mindenképpen csak egyszer szerepel, akkor is, ha a kritériumok közül több is igaz rá.

Ha így nézzük a különböző felállású, gyermeket vállaló háztartások helyzetét, az rögtön látszik, hogy Orbánéknak még akad tennivalója, hiszen még 2017-ben is összességében jobban éltek a gyermektelenek. Igaz, a gyermeket vállalók helyzete rohamosan javult az évek folyamán, ahogy az a grafikonunkon is látszik.


A különböző modelleket összehasonlítva feltűnik, hogy azon családok helyzete a legstabilabb, akik két gyereket vállaltak, míg messze a legnehezebbnek ítt is az egyszülős családok mindennapjai tűnnek, hiszen 40 százalékuk még mindig beleesik valamelyik kritériumba.


Van még munka

Azt tehát nem lehet elvitatni, hogy a magyar családok helyzete jelentősen javult az elmúlt években. Ideális esetben persze minden család két szülős lenne, ám a valóság sokszor nem ezt igazolja, így ahhoz, hogy a gyermekesek helyzete ténylegesen jobb legyen minden területen, a gyermekvállalást segítő intézkedések mellett arra is szükség lenne, hogy az egyedül maradt szülőknek is lényegi segítséget nyújtson a kormány. Ilyen alternatíva lehet például a távmunka, amely nem mellesleg azoknak a nőknek is csábító lehet, akik nem akarják feladni a karrierjüket a szülés miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG