2p
A miniszterelnök eddig sikeresnek értékeli a török-EU-csúcsot.
Orbán Viktor és Havasi Bertalan a török-EU csúcson. (Kép forrása: EPA)

Orbán Viktor szerint magyar szempontból eddig sikeres, de legalábbis biztató az uniós állam- és kormányfők kétnapos brüsszeli tanácskozása, habár a "döntő ütközetet" májusban kell majd megvívni - tolmácsolta a magyar kormányfő véleményét Havasi Bertalan az MTI-nek azután, hogy Orbán Viktor péntek délelőtt a magyar delegáció tagjaival értékelte az EU-csúcs eddigi történéseit.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője elmondta: az Európai Bizottság egyelőre nem terjesztette elő a kötelező betelepítési kvótáról szóló javaslatát, ez később - áprilisban vagy májusban - kerülhet az állam- és kormányfők elé.

A csütörtök-pénteki tárgyaláson kizárólag a törökökkel történő megállapodás a téma. A körvonalazódó egyezmény jelenleg nem tartalmaz olyan elemet, amely Magyarország céljaival ellentétes vagy az ország számára hátrányos - közölte Havasi Bertalan.

Hétvégén elkezdhetik visszaküldeni a menekülteket Törökországba

Lapértesülés szerint már vasárnap életbe léptethetik azt a szabályt, hogy a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő menedékkérőket ügyük elbírálása után vissza kell küldeni Törökországba.

A tervezet szerint Törökország visszafogadja a megállapodás hatályba lépésétől kezdve a területéről a görög szigetekre illegálisan átkelő menedékkérőket, az EU pedig vállalja, hogy legális úton átvesz Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyi szíriai állampolgárt az illegális határátlépés miatt Görögországból visszaszállítanak Törökországba.

A szabály vasárnapi bevezetésével el lehet kerülni egy "utolsó nagy roham" kialakulását, vagyis azt, hogy menedékkérők tömegesen igyekezzenek átkelni az Égei-tengeren a görög szigetekre azzal a céllal, hogy a visszaküldésüket előíró szabály bevezetése előtt az EU területére érjenek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG