2p

Orbán Viktor találkozott Li Csiang kínai kormányfővel, a megbeszélés után a két politikus több kormányközi megállapodást írt alá. 

Magyarországban Kínának továbbra is jó barátja létezik Közép-Európában, az együttműködéshez Budapest nagy reményeket fűz - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pekingben, Li Csiang kínai kormányfővel folytatott találkozóján az MTI beszámolója szerint. 

A két ország között kapcsolatfelvételnek most lesz a 75. évfordulója, a magyar miniszterelnök erről azt a korábbi miniszterelnökökkel is eredményes együttműködést alakítottak ki és személyes barátságot is. 

Nem véletlen, hogy a szovjet blokkban Magyarország ismerte el elsőként Kínát, és az egyetlen olyan közép-európai állam, amely a kezdetektől fogva következetesen kitartott az "egy Kína"-elv mellett - tette hozzá Orbán Viktor. 


A magyar kormányfő kedden tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel, ez lesz a két politikus hetedik találkozója. "Mindent meg fogok tenni azért, hogy az elődeink példájához méltó külpolitikát folytassunk Kína irányába" - mondta Orbán Viktor.

Több kormányközi megállapodást írtak alá a miniszterelnökök. Fotó: Depositphotos
Több kormányközi megállapodást írtak alá a miniszterelnökök. Fotó: Depositphotos

Li Csiang pedig arról beszélt, hogy a két országot szoros barátság köti össze, ez is elősegítette a kétoldalú viszony fejlődését a legmagasabb szinten. Szerinte a magyar-kínai kapcsolatok az eddigi legjobb időszakukat érték el, újfajta nemzetközi kapcsolat jött létre. A megbeszélés után a miniszterelnökök jelenlétében több kormányközi megállapodást írtak alá, köztük a kínai kezdeményezésű Egy övezet, egy út kezdeményezés kiemelt kétoldalú projektjeit, az oktatási, valamint az ipari és befektetési együttműködési programot, továbbá megállapodást a gazdaság- és a technológiafejlesztésről, a digitális gazdaságról és a klímavédelem területén. Kína egyébként Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, idén ismét hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
Makro / Külgazdaság A vagyonadó árnyékában – itt a legfrissebb gazdagmustra
Csabai Károly | 2026. július 20. 05:43
Újabb rekordot döntött a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon, amely ugyancsak soha nem látott darabszámú számlán szunnyad – derül ki lapunk legfrissebb Privátbanki Körképéből. Nőtt ugyanis a friss tőkebeáramlás, amit a szolgáltatók a kormányváltás utáni Magyarország és a kockázatosabb befektetések iránti bizalom növekedésének tudnak be.
Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG