4p
Törökország stratégiai partnere Magyarországnak a biztonság és a migráció kérdésében is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Budapesten.
Orbán Viktor fogadja Recep Tayyip Erdogant a Karmelita kolostor előtt. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor a Várkert Bazárban tartott közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: a magyar külpolitikai gondolkodás abból indul ki, hogy Törökország nélkül nem lehet megállítani az Európába irányuló migrációt.

Elismerés a törököknek

Így a budapesti megbeszélésen is áttekintették az ezzel összefüggő kérdéseket, és Magyarország elismerését fejezte ki Törökországnak, amely csak az idén 350 ezer illegális határátlépőt tartóztatott fel eddig - közölte a kormányfő.

Szerinte ha Törökország ezt nem tette volna, ezek az emberek már mind itt lennének, Magyarország déli határának környékén.

2021-ben jöhet a gáz a Török Áramlaton

A magyar-török gazdasági együttműködésre kitérve Orbán Viktor közölte: jelenleg 3,1-3,2 milliárd euró körül van a két ország közötti kereskedelmi forgalom, amelyet 6 milliárd euróra szeretnének növelni.

Az energetikában ugyancsak stratégiai partnere Törökország Magyarországnak, amelynek az energetikai szuverenitáshoz szüksége van az Ankarával való együttműködésre is - fejtette ki. Jó hírnek nevezte, hogy hamarosan létrejön az a vezeték, amelyen keresztül Törökországból gáz érkezhet majd Közép-Európába. Úgy számolnak - tette hozzá -, hogy Magyarországra 2021 végére jöhet gáz ezen az ágon.

A kormányfő felelevenítette, a napokban megtörtént a magyar gazdaságtörténet legnagyobb Magyarországon kívüli tőkebefektetése: a Mol nagy értékű üzletrészt vásárolt egy azeri gázmezőben és az ahhoz kapcsolódó, Törökországig futó csővezetékben. Megjegyezte, az ügylethez még szükséges a török versenyhivatal jóváhagyása.

Megadja a tiszteletet

Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország nem ítélte el Törökországot észak-szíriai offenzívája miatt, Orbán Viktor egyrészt azt mondta: Magyarország mindig meg fogja adni a tiszteletet Törökországnak, és "ha Magyarországon valaki nem adja meg ezt a tiszteletet Törökországnak, nekem az a dolgom, hogy miniszterelnökként elnézést kérjek esetleg Törökországtól". "Mi nem törődünk abba bele, hogy gúnyolódni lehessen egy másik ország vezetőjén, egy másik országon" - hangsúlyozta.

Másrészt megismételte: Magyarország nem akarja, hogy déli határainál kelljen feltartóztatni több százezer embert, ezért "nekünk támogatni kell Törökországnak azokat a törekvéseit, hogy biztonsági zónákat hozzon létre a szomszédságában, és oda visszatelepítse" a migránsokat.

"Attól, hogy az EU tagjai vagyunk, nem veszek át rossz szokásokat. (...) Magyarország így tekint Törökországra is" - közölte.

Erdogan is elégedett

A török elnök kifejtette: nagyon jók a magyar-török kapcsolatok, és a jövőben is ilyen jó együttműködésre van szükség.

Mint mondta, csaknem négy millió menekült tartózkodik Törökországban, közülük sokan mennének tovább Európába, de "az együttműködés miatt mi türelmesen feltartóztattuk ezt a tömeget". Biztonsági zónára van szükség, hogy visszaküldhessék őket a hazájukba - közölte.

Recep Tayyip Erdogan kitért arra is, hogy hat milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat határoztak meg célként. Szerinte Magyarország és Törökország képes ennek elérésére.

Egyezményeket írtak alá

A sajtótájékoztató előtt Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan jelenlétében a magyar és a török fél több megállapodást írt alá: levéltári együttműködési megállapodást, postai együttműködési szándéknyilatkozatot, családügyi együttműködési szándéknyilatkozatot, oktatási, valamint kulturális megállapodást, közúti fuvarozási megállapodást, szándéknyilatkozatot a Stipendium Hungaricum program keretében történő együttműködésről, űrkutatási együttműködési szándéknyilatkozatot és egy diplomáciai együttműködési szándéknyilatkozatot. A 10. dokumentum egy politikai nyilatkozat volt, amelyet Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan írt alá.

Eközben a város több helyén is tüntetés zajlott/zajlik Erdogan látogatása ellen. Ezt a képet a Széll Kálmán téren készítette munkatársunk:

Forrás: Privátbankár.hu

Előzetes cikkünk a témában: Gáz, migránsok, fegyverek – bevonult Budapestre Erdogan. Exkluzív fotónkat pedig itt tekintheti meg: A nap képe: lefotóztuk, ahogy a törökök beveszik a Várat – már megint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG