A lépés megtételét már április 17-i bejelentésében jelezte Robert Fico miniszterelnök. „A panaszt azért nyújtjuk be, mert megkérdőjelezzük annak jogalapját, amelynek mentén a döntést meghozták” – idézte Boris Suskónak a beadvány kapcsán elmondott szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A szlovák igazságügy-miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta: az importtilalomról szóló határozatot az Európai Bizottság (EB) javaslata alapján úgy fogadták el, mint az EU kereskedelmi politikája körébe tartozó döntést, és így azt minősített többséggel hagyták jóvá. Hozzátette: a határozat korlátozó jellege és annak összefüggései viszont arra mutatnak, hogy olyan döntésről van szó, amely az EU kül- és biztonságpolitikája végrehajtásának körébe tartozik.
Kiemelte: a döntésnek ez a módja megzavarhatja a jogkörök egyensúlyát az EU-n belül, és meggyengítheti az egyes tagállamokat az alapvető kérdésekben történő döntéshozatal során. A most megtámadott uniós döntés szerint az orosz földgáz importját legkésőbb jövő őszig kellene leállítani.
Az orosz gáz importját tiltó uniós határozattal szemben korábban már Magyarország is panasszal élt.
(MTI)
Csütörtökre nem változnak a nagykereskedelmi üzemanyagárak.



