Korán örülnek Orbán Viktor távozásának az uniós vezetők?

Jutalomjáték volt a csütörtök-pénteken Cipruson megrendezett informális uniós csúcs a tagállami vezetők és uniós diplomaták többségének. 90 milliárd eurós hitel Ukrajnának? Mehet. Huszadik uniós szankciós csomag Oroszország ellen? Megszavazva. Ukrán csatlakozási tárgyalások folytatása? Elindítva. Általános hangulat? Derűs.

És mindez nagyrészt egyetlen ember távollétének volt köszönhető. Orbán Viktor, mint tudjuk, leköszönő miniszterelnökként úgy döntött, nem megy el a csúcsra, nem veszi át személyesen a búcsúajándékát, nem köszön el uniós kollégáitól. És hát ezt annyira senki nem is sajnálta a Cipruson összegyűltek közül – vagy legalábbis nyilvánosan senki nem mondta. Az ellenkezőjét annál inkább.

„Orbán Viktor hosszú időre túszul ejtett minket. Ennek most vége”

– fogalmazott például Kristen Michal észt miniszterelnök.

„Viktor a véleményünk szerint észszerűtlen volt, hogy finoman fogalmazzunk” – mondta Micheál Martin ír miniszterelnök, majd hozzátette: „Azt hiszem, ilyen szempontból könnyebb lesz, de mindig vannak kihívások 27 tagállammal.”

De az egy nappal korábban, Luxembourgban tartott külügyminiszteri tanácsülésen is felszabadult volt a hangulat Magyarország, pontosabban Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági és külügyminiszter távollétében (hiszen ezen az ülésen Ódor Bálint, a magyar kormány állandó uniós képviseletének vezetője képviselte az országot, és a beszámolók szerint csendben hallgatta végig a nyitó helyzetértékeléseket).

„Nagyon nyomasztó volt összegyűlni a külügyi tanácsban, mert mindenki tudta, hogy bármiről is beszélünk, nem fogunk előrelépést elérni”

– utalt a magyar kormány állandó vétóira például Margus Tsahkna észt külügyminiszter.

„Teljesen más volt a hangulat a teremben. A miniszterek egymás után elmondták az értékelésüket a helyzetről. Az az érzés uralkodik, hogy sok kérdésben talán most már van út az előrelépésre”

– fogalmazott egy név nélkül nyilatkozó diplomata, aki jelen volt a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson.

Korai ünnepelni?

De akkor most tényleg minden szép és jó lesz uniós szempontból? Azért erről nincs szó. Több probléma is marad, annak ellenére, hogy Orbán Viktor lelép a színről. Először is, ahogy arra egyébként a leköszönő magyar kormány tagjai is többször utaltak, a nyíltan, konfrontatívan a közös uniós politikával szembeszegülő, „brüsszeli könnyeket ivó”, vétóit lóbáló Orbán Viktor alakja sok esetben jól jött sok uniós vezetőnek.

Aki nem értett egyet valamivel – mondjuk Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásával –, annak nem kellett kiállnia és felvállalnia a konfliktust, hiszen számíthatott arra, hogy Orbán úgyis „elviszi a balhét”, bedugja a botot a küllők közé, vétóz, bírál, harcol, learatja a kétes dicsőséget, a többieknek pedig elég lesz szánakozóan széttenni a kezüket, hogy hát mit tehetnénk, ez a fránya Magyarország úgysem engedi.

Ezután viszont nem lehet majd a volt magyar miniszterelnök háta mögé bújni, fel kell vállalni a konfliktusokat – amelyekből azért van bőven. Gondoljunk csak az elmúlt időszakban mondjuk a Mercosur-megállapodás körüli csörtékre, az európai fegyverbeszerzések vagy éppen a közös fegyverfejlesztések ügyében kialakult vitákra és egymásra mutogatásokra. És emlékezhetünk arra is, hogy a 90 milliárdos, Ukrajnának szánt hitel terve sem éppen könnyedén csúszott át az uniós vezetőkön.

Utóbbi ügyben például Bart De Wever belga miniszterelnök volt az, aki nyíltan és a végsőkig ellenállt a befagyasztott orosz eszközök e célra való felhasználása ötletének.

„Szerintem egy kicsit túl nagy az eufória amiatt, hogy Viktor nincs” már az Európai Tanács ülésein – mondtaa belga kormányfő Cipruson. – „Tapasztalataim szerint – másfél éve vagyok itt – természetesen egy nehéz partner volt, de soha nem lehetetlen.”

Hozzátette azt is, hogy „talán túlzás, hogy az ő gondolkodásmódja” csak Magyarországon létezne, ez „a következő néhány hónapban kiderül”. De annyit azért elismert, hogy „talán néhány dolog lehetséges lesz Ukrajnánál, ami eddig nagyon nehéz volt”.

Megelőlegezett bizalom Magyar Péternek

Eleve nagy kérdés az is, hogy pontosan milyen politikát fog vinni a választásokat megnyerő Tisza Párt elnöke, Magyar Péter miniszterelnökként. Mint megválasztása utáni első megszólalásaiból láthattuk, egyelőre nincs szó arról, amivel hazai ellenfeli vádolták, azaz hogy mindenben rögtön és azonnal teljesítené „Brüsszel” óhajait.

Magyar bizonyos szempontból most egy darabig kényelmes helyzetben lesz, hiszen pusztán a mindent ellenzésnek és az unió nyílt, durva bírálatának befejezésével learathatja a babérokat a közös uniós politika híveinek körében, miközben alig kell nagy engedményeket tennie.

Kérdés, hogy ez meddig lesz elég. Mert azért ne feledjük, most Brüsszelnek is erős lapjai vannak, hiszen Magyar mellett független gazdasági szakértők is elmondták: az üres magyar államkasszának, a döcögő magyar gazdaságnak hatalmas szüksége van a befagyasztott uniós források feloldására. Márpedig abban, hogy mennyire áll jóindulatúan az új magyar kormányhoz az uniós vezetés, jelentős szerepe van a mérlegelésnek. (Lásd például az uniós menekültügyi szabályok megsértése miatt kiszabott, napi egymillió eurós bírság ügyét – Magyar Péter azt szeretné, ha ezt felfüggesztenék addig, amíg van lehetősége megegyezni/szabályozást módosítani. De Brüsszelből mondhatják azt is, hogy hát sajnos az ítélet az ítélet.)

Ki veszi át a stafétát Orbán Viktortól?

A következő nagy kérdés viszont az, hogy ki lesz – ha lesz – a következő Orbán Viktor. Erre a szerepre jelenleg több esélyes is van. Az egyik Robert Fico szlovák kormányfő, aki számos ügyben állt Orbán mellé, és aki láthatóan szintén nagyon jó viszonyt ápol Oroszországgal – és az orosz energiával. Az is tény viszont, hogy több ügyben is, amelyben Orbán elment a vétó jelentette falig, Fico az utolsó pillanatban visszakozott. Mi lesz, ha egyedül kell majd tartania a frontot „Brüsszellel” szemben?

Felmerülhet Andrej Babis cseh kormányfő neve is, aki Orbán Viktorral együtt a Patrióták Európáért pártszövetség társalapítója, és látványosan kacérkodik az orbáni illiberális demokrácia egyes „vívmányainak” átvételével. Eddig azonban nem annyira szuverenista/konfrontatív, hanem inkább erőteljesen pragmatikus külpolitikát vitt.

A lehetséges utódok sorában meg lehet említeni Giorgia Meloni olasz kormányfőt és Janez Jansa korábbi szlovén kormányfőt is – igaz, utóbbinak előbb vissza kellene térnie a hatalomba. Még kérdéses, hogy a szoros szlovén választások után ki lesz képes kormányt alakítani.

Uniós szempontból a sors iróniája az lenne, ha az Orbán Viktor veresége után egy héttel győzelmet arató Rumen Radev új bolgár kormányfő venné át az orbáni szerepét. Radev az ukrajnai háború ügyében nagyon hasonló nézeteket hangoztatott kampánya során, mint a leköszönő magyar kormányfő, de kormányon talán hajlíthatóbb lesz. És abban a bolgár politikai közegben, amelyben az elmúlt öt évben nyolc választást is kellett tartani, valószínűleg nem lesz meg Radevnek az a biztos hátország, amelyre Orbán Viktor támaszkodott a Brüsszel „bevételéért” folytatott harcokban.

Reform kellene

Ha távolabbra nézünk, akkor a személyeken túl intézményi kérdések is felmerülnek. Akár van éppen aktuális „Orbán Viktor”, akár nincs, a magyar kormányfő megmutatta, hogy az unió működését nagyon erősen hátráltatni tudja akár egyetlen – lássuk be, sem gazdaságilag, sem politikailag nem túl fajsúlyos – tagállam vezetője.

Magyarország kapcsán az elmúlt években az is kiderült, hogy az unió meglévő eszközei nem túl sokat érnek abban az esetben, ha egy tagállam nyíltan letér a jogállamiság ösvényéről. A Magyarország ellen zajló eljárások teljes egyetértés híján elakadtak, így a valóságban nem igazán merült fel a magyar kormány szavazati jogának felfüggesztése, ami kicsavarta volna Orbán Viktor kezéből a legerősebb fegyverét.

Igaz, az uniós források felfüggesztése (az EU befagyasztotta a Magyarországnak járó kohéziós források egy jelentős részét, valamint a Helyreállítási Alap minden forrását – szerk.) minden bizonnyal hozzájárult az Orbán-kormány bukásához, hiszen ezermilliárdok hiányoznak a magyar költségvetésből. De idáig eljutni hosszú út volt Brüsszelnek, és a jelenlegi, nagyon gyorsan változó világpolitikai helyzetben (sem) szeretne senki még egyszer hosszú éveket várni arra, hogy a brüsszeli fojtófogás bármiféle eredményre vezessen egy renitens kormányzat ellen.

Ha a lehetséges megoldásokról van szó, akkor nem egyértelmű, hogy merre vezet az út előre, ha egyáltalán van ilyen. Az egyhangúságot követelő döntéshozatal valamilyen más metódusra cserélése jó ötletnek tűnik, csak éppen a tagállamok mások vétóját szívesen feláldoznák, de a magukéhoz ragaszkodnak.

De még ha sikerülne is valamilyen megállapodásra jutni, mi lenne a pontos metódus? Ha például a tagállamok négyötöde, kétharmada vagy fele kell egy döntéshez, az relatíve nagyobb súlyt ad a kisebb országoknak. Ha viszont a népességszám alapján súlyozzák a szavazatokat, akkor a nagyobb tagországok gázolhatnak át a kisebbek ellenállásán. Az uniós működés átalakításához, az alapszerződés esetleges módosításához viszont egyelőre egyhangú döntés kell…

Egy másik út lehetne az Európai Parlament (EP) felruházása valódi döntési jogkörökkel ez azonban egyértelmű lépést jelentene az Európai Egyesült Államok egyáltalán nem általános népszerűségnek örvendő koncepciója felé. Másrészt ez pedig a jelenleg inkább politikai színjátszókörként és gittegyletként, mintsem valós politikai döntéshozó szervként működő EP alapos reformját is megkövetelné – megintcsak ütköző politikai és személyes érdekek aknamezőjén keresztül. (Az EP jogkörei ugyanakkor már valamelyest bővültek az elmúlt évtizedekben – a szerk.) 

Szóval Orbán Viktor ugyan egyelőre – vagy talán örökre – eltűnt az európai politikai színpadról, azonban a szelleme még sokáig ott fog lebegni.