2p
Megérte az álmatlan éjszaka, Nemes Jeles László filmje besöpörte az aranyszobrocskát.

 

Röhrig Géza főszereplő és Nemes Jeles László filmrendező, forgatókönyvíró. MTI: Kovács Tamás.

Így A legjobb idegen nyelvű film a cannes-i nagydíjas és Golden Globe-díjas Saul fia lett. Nemes Jeles László rendező holokausztdrámája az első magyar alkotás, amely 1982 óta elnyerte az amerikai filmakadémia elismerését, harmincnégy évvel ezelőtt Szabó István Mephisto című műve diadalmaskodott.

A díjat átvéve Nemes Jeles László köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film - fogalmazott.

Oknyomozó újságírók

A Spotlight - Egy nyomozás részletei kapta a legjobb filmnek járó elismerést helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a 88. Oscar-díjátadó gálán, amelyen 34 év után nyert ismét magyar film: a Nemes Jeles László rendezésében készült Saul fia a legjobb idegen nyelvű alkotások között.

A technikai díjakat elvitte a Mad Max

A legtöbb, hat Oscar-díjat a Mad Max - A harag útja című sci-fi gyűjtötte be a hollywoodi Dolby Színházban rendezett ceremónián, George Miller filmje azonban csak a kevésbé fontos kategóriákban - jelmez, látványterv, smink és frizura, hangvágás, hangkeverés, vizuális effektusok - diadalmaskodott.

A régóta várt díj

Leonardo DiCaprio hatodszor szerepelt a jelöltek között, de most először nyert a Visszatérővel. Köszönőbeszédében a 41 éves amerikai színész, aktivista kitért a környezetvédelem és az őslakos népek védelmének fontosságára.

A legjobb eredeti forgatókönyv díját a Spotlight - Egy nyomozás részletei írói - a Boston Globe tényfeltáró újságíróiról szóló filmet rendező Tom McCarthy és a társ-forgatókönyvíró Josh Singer - vehette át, míg a legjobb adaptált forgatókönyvnek A nagy dobás Adam McKay rendező és Charles Randolph által írt szkriptjét találta az amerikai filmakadémia tagsága. A 2008-as pénzügyi váláság hátterével foglalkozó produkció Michael Lewis The Big Short című könyve nyomán készült.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG