2p
Természetesen nem a magyar kormányról van szó.
"Ha épp tanulni készülsz, akkor ne füvezz" - az uruguayi kormány felvilágosító kampánya. Forrás: Junta Nacional de Drogas

Kormányzati értékelések szerint eddig sikeres a marihuána legalizálása Uruguayban, mivel sikerült az illegalitásból a legalitás irányába terelni a könnyűdrogot használókat.

40 ezer fogyasztó

Helyi sajtóhírek szerint decemberig több mint 40 ezer fogyasztó regisztráltak hivatalosan. Becslések szerint ezáltal 10 millió dollárral csökkent a(z illegális) drogkereskedők bevétele.

„Azok az emberek, akik marihuánát fogyasztanak, és illegális úton szerzik be azt, most csatlakoznak a legális, gyógyszertári rendszerhez” – mondta Diego Olivera, a Nemzeti Drogtanács főtitkára.

A dél-amerikai országban jelenleg 17 gyógyszertárban vehetnek marihuánát azok, akik uruguayi állampolgárok és regisztráltatták magukat. A kormány tervei szerint jövőre újabb gyógyszertárakat vonnak be a hálózatba.

Elsőként legalizálták

Uruguay volt az első ország a világon, amely 2017 júliusában nem orvosi célokra is megkezdte a marihuána forgalmazását. A gyógyszertárak egy személynek hetente maximum 10 gramm, havonta pedig maximum 40 gramm könnyűdrogot adhatnak el. Öt gramm fű 187 uruguayi pesóba (mintegy 1600 forintba) kerül.

A liberalizáció támogatói azzal érvelnek, hogy ezáltal kiszorítják a piacról az illegális drogkereskedőket, a marihuána termesztése pedig állami felügyelet alatt zajlik. A törvény az otthoni vagy közös termesztésre is lehetőséget biztosít. A kormány egyébként anno információs kampányt is indított a legalizálással párhuzamosan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG