2p
Növekedést vártak, ehelyett visszaesett a kiskereskedelmi forgalom - elemzők szerint csak átmenetileg.

A növekedést feltételező várakozásokkal szemben csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatai szerint a két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az élelmiszer-eladások volumene 1,9, a nem-élelmiszer jellegű termékeké 0,5 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, míg az üzemanyag-forgalom 2,4 százalékkal nőtt júniusban. Részletek>>

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője úgy véli, a váratlanul visszaeső kiskereskedelmi forgalom némileg ellentmond a fokozatosan javuló fogyasztói bizalomnak, a vártnál dinamikusabban növekvő foglalkoztatásnak, valamint a 38 éves inflációs mélypont miatt megugró reálbérek pozitív hatásának. Így a visszaesés csupán átmenetinek tekintő, a felülvizsgálat során jelentősebb korrekcióra is lehet. Az idén összességében akár a 2 százalékot is megközelítheti a kiskereskedelmi forgalom növekedése - közölte az elemző.

Árokszállási Zoltán



Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője szerint is gyengébb lett a júniusi kiskereskedelmi forgalom a vártnál. A szakember kiemelte: áprilisban meglepően pozitívak voltak az adatok, a kiskereskedelmi forgalom volumene 3,5 százalékkal nőtt, majd májusban kisebb lassulást, de az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos emelkedést jeleztek a mutatók. Az áprilisi jelentős növekedésnél a júniusi 0,4 százalékos csökkenés valószínűleg jobban kifejezi a belső fogyasztás alakulását, bár ez viszont már túl negatívnak tűnik - fogalmazott az elemző.

Az év egészére 0-0,5 százalék közötti növekedést vár az elemző. A reálbérek növekedése és az infláció csökkenése mellett az is látszik ugyanis, hogy a háztartások óvatosabbá váltak, növekszik a megtakarítási hajlandóság, ami visszafoghatja a fogyasztás növekedését - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG