4p
Egyre kevésbé látszik, hogy az eurozóna kényszerzubbonyában hogyan tudna az olasz gazdaság talpra állni. Berlin számára az európai integráció elmélyítése már nem elsőrangú feladat. Putyin és Macron jelenlétében aláírtak egy óriási szibériai cseppfolyós földgáz szerződést.
Emmanuel Macron francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon május 25-én. (MTI/AP pool/Dmitrij Loveckij)

A piacok tegnap nem díjazták az olasz államfő döntését, hogy egy politikailag súlytalan egykori IMF-es szakembernek adta a megbízást egy szakértői kormány létrehozására. A technokrata kormány el fog vérezni a parlamentben és várhatóan ősszel jönnek az előrehozott választások. Ezen a nagy nyertes Matteo Salvini Északi Ligája lehet, amely az utóbbi hetek felfordulásában drámaian növelte támogatottságát és aki nyílt kenyértörésre törekszik Berlinnel és Brüsszellel. Valóban, egyre kevésbé látszik, hogy az eurozóna kényszerzubbonyában hogyan tudna az olasz gazdaság talpra állni.

Macron hajótörése a német pénzügyminiszteren

A múlt századi politikai felállás mára éppen úgy halott Olaszországban, mint Franciaországban. Berlin nagy félelme, hogy Rómához hasonlóan Párizsban is a jobb- vagy baloldali populisták Macron elnököt a terminusa végére éppen úgy szét fogják szedni, ahogy az Renzi kormányával történt Itáliában.  Akárki is fogja kormányozni Rómát az elkövetkező időkben, az várhatóan ellen fog állani a német és francia reform-követeléseknek az óriási belföldi politikai ellenállásra hivatkozva, amely aztán olasz kilökődéshez fog vezetni az euróövezetből.

Az euróövezeti tagsággal az a Németország jutott járulékos, versenyképesség fokozó árfolyamelőnyhöz, s lett ezáltal a közös valuta legnagyobb haszonélvezője, amelynek erre a legkevésbé volt szüksége.  Mindennek ellenére Merkel kancellár és Olaf Scholz pénzügyminiszter számára az európai integráció elmélyítése már nem elsőrangú feladata a német politikának – ezt mindketten megértették a tavaly őszi választások üzeneteként. A 2018-2021-es német költségvetési pálya 46 milliárd euró többlettel számol, amelynek minden eurócentje belföldi projektekre kerül elköltésre. Nincsen félrerakva több pénz a Brexit-utáni EU költségvetés számára, sem a Macron által szorgalmazott Európai Monetáris Alap részére, sem az eurózóna külön költségvetése számára.  A félreértések elkerülése végett Scholz pénzügyminiszter hivatalba lépésének első napján kijelentette, hogy „Egy német pénzügyminiszter az egy német pénzügyminiszter”.

A franciákat beengedik a szibériai LNG projektbe

Káncz Csaba

Mindezzel párhuzamosan Trump elnök az iráni nukleáris megállapodás egyoldalú felrúgásával közelebb hozta egymáshoz Eurázsia hatalmait. Azzal, hogy a napokban Washington szankció alá vonta az iráni jegybank kormányzóját, további szankciókat készít elő Irán ellen és John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó 2019-ig rezsimváltást akar látni Teheránban, az európai fővárosok közvetlen külpolitikai konfliktusba kerültek Amerikával. Ennek egyenes következményeként Macron elnök a múlt héten tárgyalt Moszkvában, Merkel pedig előtte pár nappal.

A geopolitikai táncparketten gyorsan változnak a párok. Tavaly júliusban a francia energiaóriás, a Total írt alá egy 4,9 milliárd dolláros szerződést a kínai CNPC óriással a Déli Pars offshore gázmező kitermeléséről, amely részben iráni, részben katari vizeken terül el. Ez most Trump szankciói miatt kútba eshet és a kínai fél már ki is fejezte hajlandóságát a francia rész azonnali kivásárlására. Ez Moszkva figyelmét sem kerülte el és a múlt héten Putyin és Macron jelenlétében aláírtak egy óriási cseppfolyós földgáz szerződést. Ennek keretében a Total 10 százalékos részesedést szerez Észak-Szibériában az Arctic LNG 2 projektben.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG