2p
Az orosz elnök szerint az ukrán radikálisok veszélyeztetik a földgáz eljuttatását Ukrajnán keresztül az európai fogyasztókhoz. Politikától mentes energiaágazatot akar.

Putyin a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum szombati rendezvényén beszélt aggodalmairól.

Kedves gondolatok - pont tőle

"Nem titkolom, hogy komolyan aggódunk az ukrán radikálisok kijelentései miatt, hogy közvetlenül fenyegetőznek a gáz tranzitszállításának megakadályozásával. Reméljük, hogy mégiscsak győz a józan ész" - közölte az orosz államfő.

Putyin szerint meg kell szabadítani az energiaágazatot a felesleges átpolitizáltságtól, amely aláássa annak gazdasági alapjait.

Nem is orosz fegyver a gáz?

Az Oxfordi Egyetem Energiakutató Intézetének vezetője szerint tévedésen alapul az a feltételezés, hogy Oroszország politikai fegyverként kezeli az Európának szánt gázeladásokat. Jonathan Stern az Alapblognak adott interjúban azt mondta, hogy az oroszok ezen a téren szimplán kereskedők, üzletemberek, akik a pénzre hajtanak. A szakértő szerint ha van is politika abban, amit az oroszok csinálnak, akkor annak nem meghatározó a jelentősége.

Jonathan Stern hangsúlyozta: a több évtizedre kötött kétoldalú szerződéseket nem lehet felbontani, és az amerikai gáz tervezett importja még legalább tíz éven át semmiféle megváltást nem hozhat Európába.

A kutató szerint a gázellátás ügyét agyonpolitizálták, az egy téveszme, hogy az oroszok politikai célokat követnek a gázárak alakításával, arról van szó, hogy az oroszok egyszerűen több pénzt akarnak. Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG