2p

Megjelent a várva várt interjú, Orbán Viktor is szóba került benne.

Megjelent Tucker Carlson Vlagyimir Putyin elnökkel készült, már felvételének körülményei miatt is nagy port felvert interjúja. A kétórás beszélgetésben szó esett Orbán Viktorról, illetve Kárpátaljáról is.

Az interjú elején Putyin egy tőle már megszokott, hosszú, zavaros, a 8. századig visszamenő történelmi áttekintéssel indított, kitérve arra is, hogy a szerinte mesterségesen létrehozott Ukrajna területeket kapott Romániától és Magyarországtól is.

Erre reagálva Carlson megkérdezte, hogy akkor joga van-e visszavenni Magyarországnak Kárpátalját, és mondta-e Orbán Viktornak, hogy megkaphatja Ukrajna egy részét.

„Soha. Soha nem mondtam neki. Egyetlen egyszer sem. Még csak nem is beszélgettünk erről. De azt biztosan tudom, hogy az ott élő magyarok vissza akartak jutni a történelmi országukhoz”

- válaszolta az orosz elnök.

Putyin természetesen beszélt a NATO felelősségéről az ukrajnai konfliktusban, és kijelentette, hogy a harmadik világháborúval való fenyegetéssel csak meg akarják félemlíteni vezetőik a nyugati polgárokat, Oroszországot ugyanis nem érdekli Lettország vagy Lengyelország, tehát nem fog NATO-országok ellen fordulni, ha sikerülne legyőznie Ukrajnát.

Újra megvádolta Putyint az Egyesült Államokat azzal, hogy felrobbantotta az Északi Áramlatot, és azt állította, a háború elején Zelenszkij nyugati befolyásra nem kötött békét. A békéhez vezető útról kijelentette:

„„Ha valóban abba akarja hagyni a harcot, abba kell hagynia a fegyverszállítást.”

Szerinte a nyugati segítség beszüntetésével "hetek alatt" vége lenne a háborúnak. Beszélt arról is, hogy továbbra is folyamatos a kommunikáció Oroszország és az USA között, de azt is kimondta, hogy az ukrajnai „különleges katonai művelet” még nem érte el minden célját, például a „nácimentesítést” sem.

Carlson csupán egyszer, az Oroszországban fogva tartott amerikai újságíró kapcsán kérdezett bele keményebben az orosz elnök mondandójába, egyébként nagyjából ellenvetés nélkül hallgatta végig Putyin válaszait.

A teljes interjút itt lehet megnézni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG