3p

Finoman fogalmazva is megkérdőjelezhető tisztaságú perben ítélték el Vlagyimir Putyin egyik kritikusát. 

Az Európai Unió és az Európa Tanács is elítélte, valamint felháborodásának adott hangot, amiért Moszkvában hétfőn a bíróság 25 évi szabadságvesztésre ítélte Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén – közölte az MTI. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő nyilatkozatában azt írta:

a felháborítóan kemény bírósági döntés egyértelműen bizonyítja, hogy Oroszország visszaél az igazságszolgáltatással annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon aktivistákra, emberijogi aktivistákra és mindazokra, akik ellenzik az Ukrajna elleni háborút.

Kijelentette, a titkosnak minősített tárgyalás nem felelt meg a pártatlan és független bíróság előtti tisztességes és nyilvános eljárás nemzetközi normáinak. Kiemelte továbbá:

Oroszországnak biztosítania kell a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést Vlagyimir Kara-Murza és minden bebörtönzött számára.

Az Európai Unió szolidaritást vállal mindazon oroszokkal, akiket az emberi jogokért folytatott harc, az igazság kimondása és a rezsim bírálata miatt állítanak bíróság elé, börtönöznek be vagy félemlítenek meg - fogalmazott.

Vlagyimir Kara-Murza ügyvédjével beszél a tárgyalás alatt. Fotó: EPA/MOSCOW CITY COURT PRESS-SERVICE/HANDOUT
Vlagyimir Kara-Murza ügyvédjével beszél a tárgyalás alatt. Fotó: EPA/MOSCOW CITY COURT PRESS-SERVICE/HANDOUT

Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló Európa Tanács főtitkára nyilatkozatában azt írta: elítéli az orosz ellenzéki vezető kirakatperében kiszabott börtönbüntetést.

Annak ellenére, hogy Oroszország megpróbálja elhallgattatni a kritikusait, hangjukat világszerte meghallják és nem felejtik el őket

- fogalmazott a főtitkár, majd hozzátette: az Európa Tanács teljes szolidaritást vállal a bebörtönzött politikussal, és azonnali szabadon bocsátására szólít fel.

Behívták az orosz nagykövetet a britek

A brit külügyminisztérium közleménye szerint bekérették a minisztériumba Andrej Kelint, Oroszország londoni nagykövetét abból a célból, hogy kifejtsék neki: az Egyesült Királyság véleménye szerint az ítélet ellentétes Oroszország nemzetközi emberi jogi kötelezettségeivel, beleértve a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jogot.

James Cleverly a tárca közleményéhez fűzött nyilatkozatában riasztónak nevezte, hogy Oroszország nem vállal kötelezettséget az alapvető emberi jogok, köztük a véleménynyilvánítás szabadságát biztosító jog védelmére.

Uniós szankciókért lobbiznak a lettek

Az Oroszországgal határos Lettország 10 orosz képviselőt szankcionált a Guardian cikke szerint, akik részt vettek Vlagyimir Kara-Murza elítélésében.

Edgars Rinkēvičs külügyminiszter pedig kijelentette, hogy lobbizni fog az EU-nál a szankciók bevezetése érdekében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG