2p

Ő is a rosszakarókról beszél, akik szerinte idegen érdekeket szolgálnak.

A magyar kormányfőhöz nagyon hasonló szóhasználattal és érvrendszerrel igyekezett ma "lerántani a leplet" azokról, akik rezsimje ellen emelnek szót Oroszországban és azon kívül.

Az MTI moszkvai tudósítása szerint

"az orosz hatóságok nem engedhetik meg az ország belpolitikai biztonságának aláásását, tekintettel a rosszakarók fokozódó erőfeszítéseire. Önöknek és nekem mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezt semmilyen körülmények között ne tehessék meg."

- jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács állandó tagjaival pénteken tartott megbeszélésén.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszországban 190 etnikai csoport él, és rendkívül fontosnak nevezte a közöttük lévő viszony alakulását a biztonság szempontjából is. A zárt ülésen a TASZSZ beszámolója felszólalt Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója és Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszter.

Putyin láthatóan eléggé aggódott.  Fotó: MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev
Putyin láthatóan eléggé aggódott. Fotó: MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Klimentyev

Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) pénteken közzétett adatai szerint az oroszoknak Vlagyimir Putyin orosz elnökbe vetett bizalma az elmúlt héten változatlanul 80 százalékos maradt. Az államfő teljesítményének helyeslése 0,2 százalékponttal csökkent, és 76,3 százalékon áll.

A közvélemény-kutatásból, amelyet május 22. és 28. között végeztek el egy 1600 fős felnőtt reprezentatív mintán, kiderült, hogy az orosz kormány tevékenységét a megkérdezettek 49,9 százaléka a támogatja, ami mínusz 0,7 százalékpontos csökkenést jelent az előző héthez képest, Mihail Misusztyin miniszterelnökét pedig 52,9 százalék, ami 0,6 százalékpontos erősödést jelent. Misusztyinban a válaszadók 62,3 százaléka bízik, ami plusz 0,3 százalékpontot jelent.

A parlamenti pártok vezetői közül a kommunista Gennagyij Zjuganovban 36,9 százalék, a Méltányos Oroszország - Az Igazságért pártot vezető Szergej Mironovban 33,4 százalék, a liberális demokrata Leonyid Szluckijban 18,8 százalék, az Új Emberek pártjának élén álló Alekszej Nyecsajevben pedig 9,6 százalék bízik. Az Egységes Oroszország párt támogatottsága 37,9, a kommunistáké 10,5, a liberális demokratáké 9,3 az Igazságos Oroszország - az Igazságért párté 5,8, az Új Embereké pedig 4,4 százalék - emlékeztetett az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG