2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, megnyitva az általa indított Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóját.

Hangoztatta, hogy a 2013-ban indult nagyszabású kezdeményezés körvonalai fontos konkrét beruházásokhoz vezettek, áruk, tőke, technológia és emberi erőforrások folyamát indították el. Az új selyemútnak is nevezett BRI kínai összesítés szerint több mint 3000 együttműködési projekthez, egymilliárd dollárnyi közvetlen befektetéshez vezetett, és segítségével több mint 400 ezer munkahely jött létre.

A konferenciára több mint 130 ország és számos nemzetközi szervezet képviselője érkezett Kínába, Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli. A tanácskozás témái a digitális gazdaság, az infrastrukturális összeköttetések és a környezetkímélő gazdaság köré összpontosulnak.

Részt vesz a csúcstalálkozón Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki érkezése után hangoztatta, hogy Oroszország összefogó szerepet tölthet be a keletről nyugatra tartó óriási infrastrukturális programban, de észak-dél irányban is. Ő is egyetértett Hszivel abban, hogy a kezdeményezés segíthet "jobban összekovácsolni a világot". Oroszország és Kína egyaránt egy egyenlőségen és kölcsönösen előnyös megoldásokon alapuló nemzetközi együttműködésben érdekelt, amely világszinten is hosszú távon fenntartható fejlődést eredményezhet - fogalmazott Putyin a megnyitón felszólalva. Hozzátette: az idevágó egyik ilyen projekt az Oroszországhoz vezető északi tengeri útvonal, amelynek kihasználására, illetve a fejlesztésében való részvételre biztatott minden országot.

Hszi Csin-ping és Putyin a találkozó helyszínén kétoldalú megbeszélést is folytatott. Ezen a kínai államfő egyebek között a Moszkva és Peking közti "kölcsönös bizalom növekedését" méltatta, Putyin pedig kulcsfontosságúnak nevezte a két ország együttműködését a jelenlegi "nehéz és bonyolult világhelyzetben".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG