2p

Az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében - mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

Jens Stoltenberg elmondta, hogy Oroszország egyre aktívabb a térségben, sorra nyitják meg újra a szovjet időkben kiépített bázisokat, amelyeken legmodernebb fegyvereiket, köztük hiperszonikus rakétákat állomásoztatnak és tesztelnek.

A felderítéssel kezdik a NATO repülői. Fotó: depositphotos
A felderítéssel kezdik a NATO repülői. Fotó: depositphotos

Ezért a NATO-nak is meg kell erősítenie jelenlétét. A munka már el is kezdődött, a szövetség így elsőként tengerészeti felderítő és járőr repülőgépekbe ruház be, hogy pontos képet alkothasson arról, mi is zajlik "fenn, a messzi északon", majd még tovább fokozza "erőfeszítéseit"  - fejtette ki Jens Stoltenberg, aki a napokban Justin Trudeau kanadai kormányfővel látogatást tett Kanada sarkvidéki területén.

Mint mondta, a régió stratégiai szempontból igen fontos a NATO-nak, mert "döntő jelentőségű összeköttetés Európa és Amerika között, és itt a legkisebb a távolság Észak-Amerika és Oroszország között". Hozzátette, hogy Oroszország mellett Kína is fokozott érdeklődést mutat az Északi-sarkvidék iránt.

A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy a NATO-főtitkár első alkalommal kereste fel Kanada sarkvidéki területét. Hozzátették, hogy az Északi-sark térsége gazdag természeti erőforrásokban, a jégpáncél alatt található például a világ földgázkészletének harmada és kőolajkészletének 16 százaléka, az éghajlata pedig a globális átlagnál háromszor gyorsabban melegedik, ami megkönnyíti az erőforrások kiaknázását és lehetőséget ad új kereskedelmi útvonalak megnyitására.

Moszkva törekvéseit jellemezve idézték Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy nemrégiben tett kijelentését az Északi-sarkvidékről, miszerint "mindenki számára régóta teljesen világos, hogy ez a mi területünk, ez a mi földünk".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG