2p

Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.

Az eseményt az elmúlt több mint két évtizedben mindig hatalmas ünnepségek, katonák és haditechnika felvonulása mellett szervezik meg. Elsősorban Moszkvában, de ezen kívül számos más orosz nagyvárosban is – írja közösségi oldalán Bendarzsevszkij Anton, aki nemrég a Klasszis Podcast vendége volt, a háború kitörésének negyedik évfordulója kapcsán. A beszélgetést itt hallgathatják vissza:

A posztszovjet térség szakértője úgy folytatja, hogy a nagy erődemonstrációknak azonban vége. „A szomszédja, Ukrajna ellen vívott háború ötödik évében Oroszország már nem teheti meg, hogy haditechnikát vonjon el a frontról. Az elmúlt években egyre gyérebb lett a felvonuló erők száma és egyre régebbi darabokat lehetett látni – persze egy darabig lehetett arra hivatkozni, hogy a történelmi kontinuitást demonstrálják a régi haditechnikai eszközökkel (noha korábban pont ellenkező volt az üzenet: a mai modern orosz eszközök erejét és legyőzhetetlenségét próbálták bemutatni).”

„Szóval az idei katonai parádén már nem lesz haditechnika. Ilyen majdnem 20 éve, 2007 óta nem fordult elő. 2022 óta pedig légierő sem vesz már részt a győzelem-napi felvonuláson. Valamiért nem lesznek most katonai növendékek sem. Hivatalos magyarázat nincs, de azért a mobilinternetet a jövő hét folyamán várhatóan lekapcsolják majd az orosz fővárosban”

– fogalmaz Anton posztjában.

Eközben ismét heves dróntámadásokat indított a fronton mindkét fél, amiről ebben a cikkben írtunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG