2p
Éjszaka kilőttek egy rakétát - ez az első, ami Trump elnöksége idején emelkedett a levegőbe. Nagyjából 500 kilométeres magasságot és távolságot értek el, ez még valószínűleg nem az az interkontinentális ballisztikus rakéta, amivel az újévi beszédben fenyegette meg Amerikát az őrült kommunista diktátor. Japánban azért eléggé kiborultak miatta.
Egy dátummegjelölés nélküli fotó egy tengeralattjáróról indított rakétakilövésről, amit az észak-koreai hírügynökség adott ki. A mostani kilövésről még nincs hivatalos közlés. Fotó: EPA/KCNA

Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki - ez volt az első teszt 2017-ben. Dél-Koreai jelentés szerint a rakéta 500 kilométert repült a Japán-tenger irányában, de nem érte el a japán vizeket. Magyar idő szerint szombat éjszaka volt a kilövés, 550 kilométeres magasságot ért el a hadászati eszköz.

Abe Sinzó miniszterelnök természetesen tűrhetetlennek nevezte a kilövést.

Az első rakéta, amit Trump elnöksége alatt lőttek ki

Donald Trump amerikai elnök biztosította a japán miniszterelnököt arról, hogy "Amerika 100 százalékosan támogatja nagyszerű szövetségesét, Japánt". Nemrég épp az Egyesült Államokban járt Abe Sinzó, közös sajtótájékoztatójukon arról beszélt, hogy Trump elkötelezett a szövetség további megerősítésében.

Kim Dzsongun, Észak-Korea őrült kommunista diktátora újévi beszédében azt jelentette be, országa készen áll első interkontinentális ballisztikus rakétájának tesztelésére, ami elérheti az amerikai partokat is. A mostani tesztben nem ilyen rakétát lőttek ki az amerikai stratégiai parancsnokság szerint: közepes hatótávolságú lehetett az első elemzések alapján.

Cikkünk megjelenéséig Észak-Korea nem adott ki kommentárt az esettel kapcsolatban.

Egyik nap rakétateszt, másik nap nukleáris robbantás

Észak-Korea szeptemberben hajtotta végre ötödik nukleáris kísérletét. Az ország látszólag teljesen önjáró, azaz fütyül a szomszédaira, a nagyhatalmakra, a nemzetközi közösségre. Valójában azért úgy tűnik, hogy nagy északi szomszédjára, Kínára azért odafigyel - korábbi írásunk a háttérről >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG