3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Észak-Korea látszólag teljesen önjáró, azaz fütyül a szomszédaira, a nagyhatalmakra, a nemzetközi közösségre. Valójában azért úgy tűnik, hogy nagy északi szomszédjára, Kínára azért odafigyel, sőt megpróbálja azt összeugrasztani Észak-Koreával, és közben csendesen kifejleszti tökéletes, Amerikát elérő atomfegyverét.

Észak-Korea múlt pénteken hajtotta végre ötödik nukleáris kísérletét. A negyediket még januárban, amikor aztán a Biztonsági Tanács a legszigorúbb szankciókat szorgalmazta, de a BT-tag Kína megelégedett néhány szigorú korlátozással. A szankciók az ország majdnem minden exportcikkére kiterjedtek volna, a korlátozások csak néhány főbb exportcikkre, mint a szén vagy a vasérc, melyek komoly bevételi forrásai az országnak. Kína tehát nem szavazta meg az ország teljes gazdasági megfojtását, ami esetleg kikényszeríthette volna a nukleáris fegyverprogram leállítását.

Kínai álláspont

Kína megközelítése a Koreai-félszigettel kapcsolatban a következő: ne legyen háború, ne legyen instabilitás, és ne legyenek nukleáris fegyverek. Így, ebben a sorrendben, vagyis a nukleáris fegyverek aggasztják a legkevésbé. Talán azért, mert tudja, hogy déli szomszédja még legnagyobb elkeseredésében sem ellene vetné be azt, hanem az a célja, hogy egy Amerikát elérni képes rakétája legyen, a hozzá való atombombával együtt.

Ha háború lenne a félszigeten, annak kellemetlen következményeit Koreán kívül jórészt Kína viselné. Neki kéne szembenézni a menekültáradattal, és komoly gazdasági károkat is elszenvedne. Ugyanakkor Kína úgy gondolja, hogy Észak-Koreával szót lehet érteni diplomáciailag, pontosabban ő az egyetlen, aki szót érthet vele. Emellett Kínának nem érdeke teljesen tönkretenni az országot, hisz annak kedvezőtlen következményeivel megint csak leginkább neki kell számolni.

Szerény szankciók

Így aztán Kína mérsékelt lelkesedéssel jóváhagyja a szankciókat, de aztán nem is erőlteti annyira a betartásukat: a szankciók kezdete után áprilisban és májusban ugyan visszaesett a Kínába szállított észak-koreai szén mennyisége, de júniusban már gyakorlatilag helyre is állt. Ami pedig a nukleáris fegyvereket illeti, Kínát nemcsak az északiak fejlesztés alatt álló fegyverei zavarják, hanem a Dél-Korea és Amerika által ezekre válaszul kiépítendő vaskupola, a THAAD is, ami arra jó, hogy a közeledő ballisztikus rakétákat észlelje és megsemmisítse.

Burkolt kínai engedély

Kína úgy tekinti, hogy ez a rendszer ellene is felhasználható, és hogy Amerika célja az is lehet vele, hogy némiképp sakkban tartsa Kínát. Így tehát ellenzi ezt a megoldást (noha nem ajánl helyette más megoldást Dél-Korea védelmére), és ebből az következik, hogy Észak-Korea máris talált egy gyenge pontot: a romló kínai-dél-korai viszonyt. A Reuters szerint egy kínai kormányközeli lap a teszt napján gyakorlatilag egyenlő mértékben minősítette bűnnek az északi nukleáris kísérletezést és THAAD-ot. Ezzel pedig azt üzente Északnak, akarva vagy akaratlanul, hogy most sem lesznek komoly szankciók. Az időzítés így nem véletlen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát az olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG