4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a tavaszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási tervét, amelyben 48 törvény szerepel. A Policy Agenda az általuk kidolgozott index segítségével megvizsgálták az elkövetkező hat hónap jogalkotási munkáját, és megnézték, hogy mely minisztereknek lesz nehéz a következő időszak.
Az Országgyűlés egyik plenáris ülése (Kép forrása: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)

A Politikai Hatás Index (PHa-index) a várható jogszabályok társadalmi, gazdasági és költségvetési hatása, valamint politikai kommunikációs lehetőségei és a politikai szereplőkkel lehetséges konfliktusai alapján mutatja be azt, hogy ezeknek az egyes törvénytervezeteknek milyen politikai hatása lesz.

A kormány által benyújtott törvényalkotási program 48 törvényjavaslatot tartalmaz. 2010 óta félévente átlagosan 44 törvényt terveztek elfogadtatni az Országgyűléssel, azaz az elkövetkező hónapok várhatóan intenzívebbek lesznek, mint az átlag volt.

Top ügyek, top minisztériumok

A jogalkotási terv, illetve a korábban nyilvánosságra került kormányzati háttéranyagok, információk alapján a következő öt ügy lesz leginkább a közvélemény figyelmének fókuszában (zárójelben a vonatkozó PHa-index értéke szerepel):

Civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozati kötelezettsége (3,5)

Ezt már 2015 tavaszán felvetették, és ennek kapcsán a Kormányhatározatban (lásd: Nemzeti Korrupcióellenes Programról) írta elő feladatként, hogy a „A civil szervezetek átlátható működésének érdekében vizsgálni kell az ezen szervezetek működését meghatározó jogszabályi rendelkezések érvényesülését, ezzel összefüggésben a nemzetközi szinten működőképes megoldások alkalmazásának, valamint a vagyonnyilatkozat megtételére kötelezhető személyi kör szélesítésének lehetőségeit.”

Ennek a határideje 2015. szeptember 30. volt, amelyet nem teljesített az emberi erőforrások minisztere. A mostani jogalkotási tervbe ismét bekerült ez a feladat. Ez biztosan komoly politikai viharokat vált ki, és alkalmat teremt a kormánypártok számára a civil szervezetek elleni politikai fellépésre – mondják a Policy Agenda elemzői.

2-3. Költségvetés 2018. és a költségvetést megalapozó törvények (3,4):

A 2016. évhez hasonlóan a kormány idén is a tavaszi ülésszak alatt akarja elfogadtatni a következő év költségvetését. Nyilvánvalóan választási költségvetés lesz abból a szempontból, hogy a kabinet igyekszik jóléti intézkedésekkel „kedveskedni” a választóknak. Ugyanakkor azt nem várják az elemzés készítői, hogy a kormány ki akarja, ki tudja teríteni az összes politikai ütőkártyáját már az első félévben. Ennyi idő alatt ugyanis még az sem látszik majd, hogy a béremelési hullám hatására mekkora bevételek lesznek, azaz mivel lehet tervezni a 2018-as évet. Ezért inkább az a valószínű, hogy - ha nem is pótköltségvetést, de a tavalyi évi forgatókönyvhöz hasonlóan - idén ősszel is lesznek olyan intézkedések, amelyek érintik a költségvetés kiadási oldalát.

4. Egyes adótörvények módosítása (3,2):

A költségvetéshez kapcsolódóan tavasszal benyújtják a 2018. évet érintő adótörvények módosítását is. A nemzetgazdasági miniszter ismét felvetette a személyi jövedelemadó csökkentését, amelyhez véleménye szerint egy tartós növekedési pálya kell (3 százalék felett növekvő GDP-vel). Azonban itt is, ahogy a költségvetésnél is kérdéses az, hogy ezt a döntést tavasszal meghozza-e a kormány, vagy vár még.

5. Családtámogatási tárgyú törvények módosítása (3):

A kormány tervei között szerepel a családok pénzbeli támogatásával, valamint a gyermekes családokat segítő juttatásokkal, kedvezményekkel összefüggő szabályok megváltoztatása.

+1 PISA jelentés utáni közoktatási döntések:

A top ügyek között lehet a „közoktatási rendszert érintő módosításokat”, bár a jogalkotási tervben nem szerepel semmi ezzel kapcsolatban. A miniszterelnök jelezte, hogy a kormány foglalkozni fog januárban a kérdéssel. Az a kérdés, hogy a tiltakozó szakszervezetek, civilek milyen lépést tudnak kikényszeríteni a kormányból, aki nyilvánvalóan nem akar az eddigi irányon nagyon változtatni.

A legnehezebb jogalkotási munkára az elkövetkező félévben a minisztériumok között a Nemzetgazdasági Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Igazságügyi Minisztérium számíthat. Van két tárca azonban, amelyik ezen a területen nem veszi ki a kormányzati munkából a részét. Ez a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda, valamint a Honvédelmi Minisztérium - derül ki az elemzésből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG