4p
Tavaly a vártnál gyorsabban, 4 százalékkal bővült a magyar gazdaság, ami jóval ugyan jóval magasabb volt az unió átlagánál, a régióban azonban csak a középmezőnyre volt elég az ütem. A GKI várakozásai szerint a növekedés idén is megközelítheti a 4 százalékot, a tervek szerint pedig idén az EU harmadik legmagasabb (2,4 százalékos) GDP-arányos deficitje lehet Magyarországon, ami azonban nem tartalmaz kellő tartalékot a nehezebb időkre.

A magyar gazdaságba áramló EU-transzferek és a lakosság vásárlóerejének bővülése idén markánsan lassul, de gyors marad a GKI legfrissebb Konjunktúraindexe szerint. Az előbbi következtében így a beruházások dinamikája nagyjából megfeleződik majd, ezt közölte a gazdaságkutató a Privátbankár.hu-val. Ez elsősorban az állami beruházásokat érinti, melyek tavaly közel 60 százalékkal bővültek, de az üzleti szféra fejlesztéseinek növekedési üteme sem éri majd el a tavalyi 14 százalékot.

A bruttó keresetek dinamikája is jelentősen, a tavalyi 13 százalékról 7 százalék-körülire fékeződik az idén, ami 4-5 százalékos, gyors, de a tavalyihoz képest felére csökkenő reálkereset-emelkedést jelent. A minimálbér ugyan a tavalyi 15 százalék után idén „csak” 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a béremelésekre, a munkaerőhiány illetve a választási év bérfelhajtó hatása azonban továbbra is jelentős. Az infláció a tavalyi 2,4 százalékos éves átlag után januárban csak 2,1 százalék volt, idén azonban végre megközelítheti a jegybank által kijelölt 3 százalékot. Bár a látványosan gyors bérkiáramlás egyelőre alig jelent meg a hazai árakban, ez költség- és keresleti oldalról is árnyomást jelent. A világpiaci energiaárak stagnálása esetén az infláció gyorsulása kisebb lehet.

Szárnyal az építőipar

Az ipari termelés várhatóan a tavalyi 5 százalék körül alakulhat, az építőipar 30 százalékos szárnyalása azonban nagy visszaesést követően alakult ki, ennél idénre valamivel szelídebb, 10 százalék körüli bővülést várnak. Míg tavaly 14,4 ezer lakás épült, ez a szám 2018-ban megközelítheti a 20 ezret. A tavalyi mezőgazdasági visszaesést viszont átlagos időjárás esetén bővülés követi. A kiskereskedelmi forgalom a lassuló keresetnövekedés ellenére – részben a lakosság növekvő vásárlási és hitelfelvételi hajlandósága következtében – a tavalyi 5 százalék közeli ütemről alig lassul.

A munkanélküliség 2017 végére 4 százalék alá esett, a foglalkoztatás – a közmunkások csökkenő száma ellenére – 1,6 százalékkal bővült. Ez idén a viszonylag gyors növekedés és a munkaerőhiány ellenére lassulni fog. A mobilizálható emberek száma ugyanis részben a rossz képzési struktúra, részben a külföldi munkavállalás, részben pedig egyes rétegek gyenge munkakultúrája következtében korlátozott.

Nem készültünk fel egy ínséges időszakra

A 2017. évi GDP-arányos deficit 1,9 százalék, az előirányzott 2,4 százaléknál lényegesen alacsonyabb lett. Ugyanakkor az EU-támogatások széleskörű hazai megelőlegezése következtében a pénzforgalmi deficit csaknem 70 százalékkal meghaladta az előirányzottat. A várttól jelentősen eltérő bevételi és kiadási folyamatok, a feltehetőleg módosult kormányzati elképzelések ellenére nem került sor a még tavaly tavasszal elfogadott 2018. évi költségvetés nyilvános felülvizsgálatára. Így nem csoda, hogy a költségvetési politika átláthatósága szempontjából Magyarország az utolsó helyen áll az EU-ban, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

Az idei évre jelenleg a GDP-arányos deficit 0,5 százalékpontos, 2,4 százalékra való, kirívó emelkedése van előirányozva – az EU prognózisa szerint az unióban csak a román és francia államháztartási hiány lesz ennél magasabb. A GDP-arányos államadósság tavaly 1,8 százalékponttal, a tervezettnél valamivel kisebb mértékben, de jelentősen csökkent. Az Eximbank beszámításával az adósságráta 74 százalék volt. Idén 2,5 százalék körüli deficit és kb. 73 százalékra csökkenő GDP-arányos államadósság várható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG