2p

A legkelendőbb modellből több mint 190 ezer kelt el egy év alatt.

Oroszországban az új, legfeljebb három éves járművek - személygépkocsik, kishaszonjárművek, teherautók és buszok - tavalyi értékesítése 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken közölt adatai szerint.

A minisztérium közleménye szerint tavaly 1 millió 319 ezer 351 új járművet értékesítettek Oroszországban, ami 60 százalékkal múlta felül a 2022. évi 83 ezer 695-öt.

A tavaly eladott új járművek mintegy a fele külföldön gyártott volt. A tavaly értékestett járművek közül a személyautók eladása éves szinten 62 százalékkal, 1 millió 56 ezerre emelkedett.

Elektromos járművekből tavaly 14 ezer 869-et adtak el, 290 százalékkal többet az egy évvel korábbi 3813-hoz viszonyítva, az Oroszországban gyártottak részaránya 21 százalék volt.

Egy Lada Granta természetes környezetében, éppen tanulóautóként szolgálva. Fotó: Wikimedia
Egy Lada Granta természetes környezetében, éppen tanulóautóként szolgálva. Fotó: Wikimedia

Tavaly a legkelendőbb autómodell a Lada Granta volt, amelyből 191 ezer 100-at adtak el Oroszországban. A második helyen a kínai Haval Jolion állt, 49 ezer eladott darabszámmal. A harmadik legkeresettebb pedig a Lada Niva volt, amelyből 46 ezer 900-at értékesítettek 2023-ban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG