4p
A régió hat vizsgált országa közül a negyedik helyen végeztünk.

Magyarország versenyképessége sok szempontból visszaesett a régióbeli országok között, a gazdasági-társadalmi fejlettséget, demográfiát, munkaerőpiacot, oktatást, termelékenységet is vizsgáló rangsorokban átlagosan a 4. helyet foglalja el a hat ország közül - mondta a GKI kutatásvezetője a Magyar versenyképesség régiós kitekintéssel című konferencián.

Udvardi Attila a Versenyképességi évkönyv 2016 bemutatásakor hozzátette: Magyarország a Világgazdasági Fórum (WEF) és az IMD (Institute for Management Development) rangsorában hátrébb került (a 38.-ról a 63., illetve a 35.-ről a 48. helyre), míg a Világbankéban (WB) a 60.-ról az 54. helyre lépett előbbre az elmúlt 8-10 évben.

Magyarország régiós helyezése a 68 vizsgált mutató közül 14-ben javult, 24-ben nem változott, míg 30-ban romlott - ismertette.

A lengyelek és a románok mindhárom rangsorban javítottak, a csehek inkább stagnáltak, a szlovákok teljesítménye kissé, a szlovéneké jelentősebben romlott.

Ahol azért jól állunk

Közút-és vasúthálózat sűrűségében jó helyen áll Magyarország, itt inkább a minőséggel vannak problémák. Jól áll az ország még a vállalatalapítás időigényessége skálán, valamint magas a csúcstechnológia aránya a feldolgozóipari kivitelben is, bár ez inkább összeszerelő tevékenységet takar - mondta. A uniós rangsor végén áll Magyarország egyebek mellett a mobil szélessáv előfizetések számában, a nyelvtudásban, a társadalom elöregedettségében, a vállalatok innovációs kapacitása itt a leghiányosabb, valamint Magyarországon a legmagasabb, 27 százalék az általános forgalmi adó mértéke is – ismertette.

Tényezők, amelyek visszahúzzák az országot

Bod Péter Ákos, egyetemi tanár szerint a magyar gazdaság versenyképes, jó adottságai vannak, de minden, ami az állammal kapcsolatos, visszahúzza a teljesítményét. Úgy vélte, a társadalmi-intézményi háttér miatt a térségi előny fokozatosan elvész, minőségi problémák merültek fel képzettség, nyelvtudás területén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szektorválogató állami politika kontraproduktív.

Hozzátette: a gazdaságpolitikának megvan a joga egyes szektorok kiemelésére, mások visszafogására, de amikor egy újabb ipari forradalom bontakozik ki, ami az innovatívabb tevékenységeket árazza felül, nagy a veszély, hogy a gazdaságpolitika beragad az értéklánc termelő tartományába és nem erősíti eléggé a nagyobb hozzáadott értéket termelő területeket – fejtette ki.

A németek nem bánják

A német-magyar gazdasági kamara felmérése szerint arra a kérdésre, hogy megbánták-e a német cégek, hogy Magyarországra jöttek, 29 százalékuk válaszolt igennel, 71 százalék nem bánta meg. Ezzel szemben Lengyelországban a cégek 96 százaléka gondolta, hogy jól döntött, Romániában pedig 90 százalékuk vélekedett így, és Magyarország mögött csak Albánia és Koszovó van a rangsorban a térségben. Ez azért fontos, mert ezeknek a cégvezetőknek van ráhatásuk arra, hova menjen a tőke, a vállalat következő befektetése - magyarázta.

Chikán Attila akadémikus, egyetemi tanár előadásában hangsúlyozta: a versenyképesség-vesztés tartós tendencia, emiatt még javuló teljesítmény esetén is nehéz rajta változtatni. Úgy vélte, a jelenleg uralkodó társadalomfelfogás – egyebek mellett az önszerveződés elnyomásával - bezárja Magyarországot az alacsony fejlettségű európai országok körébe, ami hozzájárul a folyamatos lecsúszás folytatódásához. Elmondta azt is, hogy a nyugati közgazdaságtan aktuális kérdéseire – amelyek a fenntartható fejlődés, tudásalapú társadalom, robotizáció hatása a munkaerőpiacra, hálózatosodás – az unortodox gazdaságpolitika nemcsak nem ad választ, de nem is foglalkozik velük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG